Donald Trump csütörtökön kijelentette, hogy Oroszország legutóbbi támadásai Ukrajna ellen „undorítóak”, és figyelmeztette a Kremlt, hogy „körülbelül nyolc napja” van még a békemegállapodás megkötésére, különben szankciókkal kell számolnia – írja a Kyiv Independent.
„Az, amit Oroszország csinál, szerintem undorító, nagyon szomorú” – mondta Trump a Fehér Házban a riportereknek.
Bejelentette azt is, hogy különleges megbízottja, Steve Witkoff, aki jelenleg Izraelben tartózkodik, ezután Oroszországba látogat, bár azt nem árulta el, pontosan mikor. Steve Witkoff már több alkalommal találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Trump bejelentése azt követően hangzott el, hogy Oroszország július 31-én éjjel hatalmas drón- és rakétatámadást indított Kijev ellen, amelynek során legalább 27 ember, köztük 3 gyerek is meghalt, további 159-en pedig megsebesültek.
Donald Trump augusztus 8-ig adott határidőt Oroszországnak, hogy szüntesse be a háborút Ukrajnával, ellenkező esetben szigorú gazdasági szankciókkal fenyeget, bár nem részletezte, hogy Washington milyen intézkedéseket fog hozni, ha Moszkva nem egyezik bele a békébe a határidő lejártáig.
„Igen, szankciókat fogunk bevezetni, nem tudom, hogy a szankciók zavarják-e (Vlagyimir Putyin orosz elnököt)… nem tudom, hogy lesz-e hatása, de meg fogjuk tenni” – mondta Trump.
John Kelley, magas rangú amerikai diplomata csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának szintén megerősítette, hogy az Egyesült Államok augusztus 8-ig szeretne megállapodást elérni az orosz-ukrán háború befejezéséről.