A rangos amerikai digitális újságcég értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök csapatának négy magas rangú tagja tárgyalásokat folytatott – titokban – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök néhány fő politikai ellenfelével, Kijevben, az ukrajnai elnökválasztások megszervezéséről. Washington állítólag Moszkvához igazodik az ukrán elnök megbuktatására irányuló törekvésében – számol be a szakportál.
Három ukrán törvényhozó és egy amerikai republikánus külpolitikai szakértő szerint Donald Trump magas tisztségű szövetségesei megbeszéléseket folytattak Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezetővel, egy ambiciózus és gátlások nélküli volt miniszterelnökkel, valamint Petro Porosenkoval, Zelenszkij közvetlen elnöki elődje pártjának vezetőjével.
A megbeszélések középpontjában az állt, hogy Ukrajnának sürgősen elnökválasztást kell szerveznie. Ezt eddig az országban még mindig fennálló hadiállapot miatt halasztották el, az alkotmányos törvények értelmében. A választások megtartásának kritikusai szerint az eredmények most kaotikusak lennének, és Oroszország kezére játszanának, mivel sok potenciális szavazó a fronton van, vagy menekültként él külföldön.

Ellenben, Trump tanácsadói teljesen biztosak abban, hogy Zelenszkij veszítene, a háborús fáradtság és a féktelen korrupció miatti nyilvános frusztráció miatt. A közvéleménykutatási mutatói ugyanis évek óta csökkennek, bár a múlt heti ovális irodai veszekedés nyomán enyhén emelkedtek, amikor az ukrán vezetőnek ajtót mutattak, miután Donald Trump elnök és JD Vance alelnök jól leszidta. A legfrissebb felmérés szerint Zelenszkij még mindig kényelmes előnnyel vezetne az elnökválasztási versenyben.
Az amerikai kormányzat hivatalos álláspontja az, hogy Trump nem szól bele Ukrajna belpolitikájába. A héten Howard Lutnick kereskedelmi miniszter egyértelműen megcáfolta, hogy a főnöke „beavatkozna az ukrán politikába”. Hozzátette: az elnök csak egy békepartnert akar.
Trump és tisztségviselőinek viselkedése azonban éppen az ellenkezőjére utal. Mint ismert, az USA elnöke nyilvánosan vádolta meg Zelenszkijt azzal, hogy „választások nélküli diktátor”, míg Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója hamisan vádolta Kijevet a választások eltörlésével. De bármennyire is reménykedik a Trump-tábor abban, hogy tönkreteheti Zelenszkijt, amennyiben a statisztika igaz, ő még mindig sokkal népszerűbb, mint a vesztét kívánó Timosenko és Porosenko.
A háttérben zajló titkos terveknek egyetlen célja van: sürgős elnökválasztást tartani Ukrajnában egy ideiglenesen elfogadott tűzszünet alatt, még mielőtt a teljeskörű béketárgyalások komolyan elkezdődnének. Az előrehozott elnökválasztás gondolata a Kreml részéről is felmerült, amely évek óta meg akar szabadulni Zelenszkijtől. Timosenko és Porosenko azonban nem támogatta az ötletet a háború ideje alatt, és nyilvánosan ellenezte a választások megszervezését a hadiállapotban, akárcsak Vitalij Klitcko, kijevi polgármester.

Egy névtelenséget kérő vezető republikánus külpolitikai szakértő viszont úgy nyilatkozott a Politicónak: „Porosenko és Timosenko emberei mind Trump embereivel beszélgetnek, olyan embereknek pozicionálva magukat, akikkel könnyebb lenne együtt dolgozni. És ők olyan emberek, akik sok olyan dologgal egyetértenének, amivel Zelenszkij nem ért egyet” – árulta el a bennfentes.
A Politico megkereste Timosenkót, hogy kiderítse, részt vett-e személyesen ezen a tárgyaláson, a szóvivője azonban csak megköszönte a lap érdeklődését, és hozzáfűzte: „Ezt egyelőre nem kommentáljuk” – nyilatkozta Natalja Liszova.
A Politico ugyanezt a kérdést feltette Porosenko pártjának is, amelynek sajtóiroda így válaszolt: „A mi narratívánk nem a választások szorgalmazása, hanem a konfliktus utáni szabad és tisztességes, versenyképes választások biztosítása az országunkban. Értelemszerűen minden kapcsolatfelvételnek tartalmaznia kell Porosenko elnök és az Európai Szolidaritás elképzelésének ismertetését arról, hogyan lehet a háborút egy igazságos, átfogó és tartós békével befejezni, valamint a tárgyalási pontokkal kapcsolatos lehetséges kompromisszumok határait is”. A szaklap Trump négy állítólagos küldöttjét is felkereste a tárgyalásokon való részvételük miatt, de nem kapott választ.