Donald Trump vámőrülete miatt nemcsak a világgazdaság hangyabolya morajlik, hanem az amerikai farmerek körében is egyre nagyobb az aggodalom.
Mindannyian attól tartanak, hogy exportjuk jelentősen visszaesik, az eladási árak pedig jóval alacsonyabbak lesznek. Van azonban olyan gazda is, aki azt állítja, ismét Donald Trumpra szavazna, bármilyen következménye is legyen a választásának.
Jim Hartman, észak-karolinai méhész háromszor szavazott Amerika jelenlegi elnökére, mert úgy gondolta, egy második Trump-elnökség jót tenne a helyi gazdáknak. Most, az új vámok bevezetése és a szövetségi programok masszív csökkentése miatt, amelyek korábban több tízezer dolláros bevételt biztosítottak neki, Hartman példátlan kijelentéseket tett.
Jimnek évek óta méhészeti vállalkozása van, de úgy tűnik, hogy az új szabályok miatt a portáján is minden a feje tetejére állt.
A Trump-adminisztráció csökkentette a mezőgazdaságra és a környezetvédelemre szánt pénzeket, ami miatt néhány farmer be is perelte az amerikai vezetést. Az export masszívan túlárazottá vált, a pénz pedig egyre szűkösebb. Jim Hartman mégis azt állítja, ennek ellenére újra Donald Trumpra szavazna.
„Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi pénzt fogok veszíteni. Túl gyorsan történt. Most visszagondolva arra, amikor Trumpra szavaztam, azt hiszem, lett volna más lehetőség is. Most többe kerül nekem a méhészkedés” – nyilatkozta a férfi a CNN-nek, aki ettől függetlenül továbbra is hűséges republikánus maradt.
Donald Trump második elnöki mandátuma, és maga a 2024-es amerikai elnökválasztás az Egyesült Államok történelmének egyik legellentmondásosabb és legfeszültebb választásának minősíthető. Hiszen ismét színpadra került egy olyan politikai személyiség, aki soha nem szűnik meg heves reakciókat kiváltani úgy az Államokon belül, mint szerte a világban.
Egyrészt, sokan még ma is vitatják a 79. évében járó amerikai elnök alkalmasságát az USA vezetésére, tekintettel lévén az őt és korábbi elnökségét célba vevő számos perre és büntetőjogi vádra.
Most pedig az újonnan meghozott törvényeivel kavarja meg az állóvizet a világgazdaságot, a külkereskedelmet és a nemzetközi kapcsolatokat illetően, továbbá a határain belül is olyan intézkedésekkel fenyeget, mint a bevándorlók kitoloncolása, támogatások megvonása, Államok-szintű alapos tisztogatás, amely szerinte mind a „nagy amerikai álmot” szolgálják.