Az Eb negyedik játéknapja igazi rangadóval kezdődött. Hatalmas várakozás előzte meg a mérkőzést, hiszen két nagy múltú csapat küzdött meg egymással. Ám az angol-francia mérkőzés korántsem hozta azt a színvonalat amit a publikum várt volna tőle.
A csapatok álmosan kezdtek, talán a franciák mintha jobban elakarták volna dönteni a mérkőzést, de támadásaik sorra fennakadtak a masszív angol védelmen. A szigetországiak a szokásos angol focit játszották (főleg most, hogy nem játszhatott Rooney).
Nagy meglepetésra az angolok szerezték meg a vezetést a 30. perc környékén. Gerrard beadását Lescott tudta hálóba fejelni. 5 perc sem kellett és jött a válasz a másik oldalról, Nasri bombája elcsendesítette az angol szurkolókat. A mérkőzés ezután nem hozott semmilyen izgalmat.
Az este másik összecsapásán végre bemutatkozott a házigazda, Ukrajna válogatottja is. Sokan a lengyelekhez hasonlóan nem tartották Eb-re valónak őket. A mérkőzés után ezt egyáltalán nem lehet róluk mondani. Az első félidőben sokkal több helyzetet tudtak kialakítani mint a svédek (akik nem titkoltan érmet szeretnének az Eb-ről). Ennek ellenére a második félidőben Ibrahimovic megszerezte az északiak vezető gólját.
Az egyenlítésre mindössze 3 percet kellett várni Sevcsenkó góljának köszönhetően. Majd a 70. perc környékén egy szögletből újabb gólt szerzett, és ezzel beállította a 2-1-es végeredményt. (Ezzel ő lett minden idők második legidősebb EB gólszerzője). Ezután a svédek még próbálták behozni egygólos hátrányukat, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. Így maradt a 2-1 a házigazdák javára.
Forrás: Euro 2012