Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, néhány órával azután érkezett meg Brüsszelbe, az európai vezetőkkel tartandó csúcstalálkozóra, hogy orosz rakétatámadás érte szülővárosát, Krivoj Rogot, négy ember halálát okozva. Az ukrán elnök mélyen megható beszédében köszönetet mondott Európának a folyamatos támogatásért – számolt be róla a BBC.
„Szeretnék köszönetet mondani minden európai vezetőnek a háború kezdete óta nyújtott támogatásért. Mindvégig és ezen a héten is mellettünk álltak. Az ukránok, az egész ország nevében minden elismerésünk az önöké. Köszönjük, hogy nem vagyunk egyedül, és ezek nem csak szavak, érezzük az Önök támogatását. Önök nagyon erős üzenetet küldtek az ukrán népnek, a hadseregnek, a civileknek, minden családunknak, és csodálatos, hogy nem vagyunk egyedül. Ismétlem, tudjuk, érezzük, és nagyon köszönjük Önöknek” – mondta Zelenszkij.
A csúcstalálkozóra néhány nappal azután került sor, hogy az Egyesült Államok felfüggesztette a katonai segélynyújtást és a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta a találkozó jelentőségét, fordulópontnak nevezte azt Európa számára, és megerősítette az EU Ukrajna iránti elkötelezettségét.
„Ukrajna az európai család része. Olyan helyzetbe kell hoznunk, hogy meg tudja védeni magát, és biztosítani kell, hogy az általunk épített béke igazságos és tartós legyen” – mondta.
Ehhez António Costa, az Európai Tanács elnöke is csatlakozott, aki hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozó már nem csak a beszédről szól, hanem konkrét döntések meghozataláról.
A csúcstalálkozó egyik fő témája Európa újrafelfegyverzésének projektje volt. A ReArm Europe program legfőbb célja, hogy a tagállamok növelni tudják a védelemre fordított kiadásaikat. Az egyik javasolt intézkedés egy 150 milliárd eurós hitel nyújtása, amit a tagállamok védelmi beruházásokra költhetnek. Ezt lehetne költeni terület- és rakétavédelemre, a tüzérségi rendszerekre, a drónokra és a drónok elleni rendszerekre, stb.