Alig egy nappal azután, hogy Amerika újonnan megválasztott elnöke diplomatikusan bohócnak nevezte az ukrán államfőt, Ukrajna közvélemény-kutatást tett közzé, amely rácáfol Donald Trump véleményére. A Fehér Ház vezetője korábban úgy nyilatkozott, Zelenszkijben az országa csupán 4%-a bízik, és hogy ő egy „választások nélküli diktátor” – ezért az USA kényszerített választásokat szorgalmazna Ukrajnában, a helyzet módosítására.
A frissen publikált kutatás eredményei viszont az ellenkezőjét állítják Trump nézeteinek: az ukránok mintegy 57%-a bízik Volodimir Zelenszkij elnökben, 5%-kal többen, mint decemberben – derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) február 19-én, szerdán közzétett felméréséből, amelyet a The Kyiv Independent osztott meg. A február 4-9 között végzett friss felmérés revansként érkezett Donald Trump vádaskodására.
A KIIS adatai szerint Zelenszkij továbbra is élvezi az ukránok többségének a támogatását, sőt, 2024-hez képest még enyhe bizalomnövekedést is jelez, miután egy éven át folyamatosan csökkent az ukrán vezető népszerűsége. A megkérdezettek 37%-a vallotta azt, hogy nem bízik az elnökben, ami két százalékpontos csökkenést jelent decemberhez képest.
„Ha egyes nemzetközi partnerek és szövetségesek aggódnak az elnök legitimitása miatt az esetleges béketárgyalások kapcsán, és helyénvalónak tartják a választások szorgalmazását, akkor az ukrán állampolgárok szempontjából ezzel nincs probléma” – nyilatkozta Anton Hrushetskij, a KIIS ügyvezető igazgatója.
Mint ismert, a Kreml propagandája azt a narratívát népszerűsíti, hogy Zelenszkij illegitim vezető, arra alapozva, hogy elnöki mandátuma eredetileg 2024 május 20-án járt volna le.
A hamis állítás figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az ukrán alkotmány tiltja a választásokat a hadiállapot ideje alatt, amely azután lépett életbe, hogy Oroszország 2022-ben teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen.
„Ha valaki most azonnal le akar engem váltani, akkor az nem lesz lehetséges” – idézte Volodimir Zelenszkijt az RBC Ukrajna. Az ukrán elnök hozzátette, hogy Trump állításai, miszerint bizalmi indexét jelenleg 4%-ra értékelik, Oroszországból származó információkon alapulnak.
„Értjük ezt, és bizonyítékunk van arra, hogy ezeket a számokat Amerika és Oroszország között vitatják meg” – folytatta az ukrán államfő.
A gyors békemegállapodásról szóló tárgyalásokra törekedve Trump elkezdte szorgalmazni, hogy Ukrajnában tartsanak sürgősségi választásokat, miközben Zelenszkij kormányát hibáztatja a háborúért.
„Nem Oroszországgal kapcsolatos dolog. Ez olyasmi, ami tőlem származik” – nyilatkozta az amerikai elnök február 18-án az ukrajnai választások megtartásának szükségessége kapcsán, kihangsúlyozva, hogy a nézeteit nem befolyásolják Moszkva narratívái.