Tizenkét éve várják a válaszokat annak a 43 mexikói diáknak a családtagjai, akik 2014 szeptemberében nyomtalanul eltűntek. Mexikó egyik legsúlyosabb emberi jogi ügye most új szakaszba lépett: hivatalosan is megvádolták Ángel Aguirre volt guerrerói kormányzót, akit a nyomozás szempontjából kulcsfontosságú bizonyítékok megsemmisítésével gyanúsítanak.
A politikus ellen kényszerített eltűnés és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt indult eljárás. Egy szövetségi bíró úgy ítélte meg, hogy az ügyészség elegendő bizonyítékot mutatott be ahhoz, hogy a volt kormányzó ellen meginduljon a büntetőeljárás – írja a Reuters.
Ángel Aguirre egy maximális biztonságú börtönben várhatja a perét. Védője tagadja a politikus bűnösségét, és jelezte, hogy megtámadják a döntést.
Megsemmisíthették a térfigyelő kamerák felvételeit
A nyomozás középpontjában olyan térfigyelő kamerák felvételei állnak, amelyek a hatóságok szerint segíthettek volna rekonstruálni a diákok elrablásának éjszakáját.
Az ügyészség feltételezése szerint a felvételeken látható lehetett, hogyan állították meg a rendőrök a hallgatókat szállító egyik autóbuszt, és merre vitték tovább a fiatalokat. A vád szerint a videók eljutottak az akkori kormányzóhoz, aki utasítást adhatott a megsemmisítésükre.
A hatóságok sokáig azt állították, hogy ezek a felvételek nem is léteztek. A nyomozásban 2026-ban fordulatot hozott két új tanú vallomása. Egyikük a beszámolók szerint korábban a fenyegetések miatt hallgatott.
Az ügyészségnek négy hónapja van a kiegészítő vizsgálatok befejezésére.
A volt kormányzó tagadja a vádakat
Ángel Aguirre védelme szerint a politikus nem tartózkodott Chilpancingóban, amikor állítólag átadták neki a felvételeket. Ügyvédje azt állítja, hogy a volt kormányzó Mexikóvárosban vett részt egy magas szintű találkozón.
Az ügyészség vitatja ezt az időrendet. A vádhatóság szerint az említett találkozóra egy nappal később került sor, ezért az nem zárja ki, hogy Aguirre kapcsolatba kerülhetett a bizonyítékokkal.
A bíró az előzetes letartóztatás elrendelésekor a politikus egészségi állapotára vonatkozó érveket sem fogadta el. A hetvenéves Aguirre magas vérnyomásban szenved, és kerekesszéket használ, védői ezért házi őrizetet kértek számára. A bíróság szerint a szükséges ellátást a börtönben is megkaphatja.
2014 szeptemberében tűnt el a 43 diák
A 43 fiatal a vidéki tanárképzőként működő ayotzinapai főiskola hallgatója volt. 2014. szeptember 26-án több autóbusszal indultak Iguala városából egy mexikóvárosi tüntetésre.
Mielőtt elhagyhatták volna a várost, fegyveres támadás érte őket. A hosszú éveken át tartó vizsgálatok helyi rendőrök, szervezett bűnözői csoportok és más állami szervek szerepét is felvetették.
A diákok közül mindössze három ember földi maradványait sikerült kétséget kizáróan azonosítani. A másik negyven fiatal pontos sorsa a mai napig nem ismert.
Az eset óriási felháborodást váltott ki Mexikóban. A családtagok és jogvédők szerint a tragédia nem tekinthető egyszerűen egy bűnbanda által elkövetett támadásnak, mert a hatóságok több szintjén is felmerült a közreműködés, a mulasztás vagy a későbbi eltussolás lehetősége.
Többször megkérdőjelezték a hivatalos magyarázatot
A korábbi mexikói kormány azt állította, hogy helyi rendőrök adták át a diákokat egy bűnszervezet tagjainak, akik meggyilkolták és elégették őket. Ezt a verziót később független szakértők és nemzetközi vizsgálócsoportok is megkérdőjelezték.
Az eljárás során kínzással kikényszerített vallomásokról, manipulált bizonyítékokról és eltűnt dokumentumokról is beszámoltak. A családtagok ezért több mint egy évtizede nemcsak gyermekeik hollétére keresik a választ, hanem azt is tudni akarják, kik akadályozták az igazság feltárását.
Ángel Aguirre megvádolása az ügy egyik legjelentősebb fejleménye a volt mexikói főügyész, Jesús Murillo Karam 2022-es letartóztatása óta. A mostani eljárásban még nem született jogerős ítélet, a volt kormányzót megilleti az ártatlanság vélelme.
