Nyilvános a Bridget Jones történetéről szóló harmadik kötet könyvborítója. A Helen Fielding által írt best-seller legújabb kiadása idén október 15-én lesz megvásárolható az Egyesült Királyságban.
A borítón piros betűkkel a Mad About a Boy cím olvasható. Bridget háttal, egy széken ül, alatta pedig egy játékzsiráf, egy kis dinoszaurusz, illetve egy plüssmackó hever. Ez a találgatások szerint azt sejteti, hogy az olvasók kedvenc hősnőjükkel immár mint anyuka találkozhatnak. Ezt viszont az írónő nem erősítette meg.
A bagózó, az igazit eléggé görcsösen kereső, kissé duci Bridget Jones új regénye körül jelentős a felhajtás. Helen Fielding Twitter bejegyzésében azt írta: „Ahogyan én is, úgy Bridget is továbblépett. Ha az emberek annyit fognak nevetni, miközben olvassák a könyvet, amennyit én nevettem, mialatt írtam, akkor mindannyian boldogok leszünk.”
Fielding első Bridget Jones történetét még 1996-ban adták ki, a második rész 1999-ben látott napvilágot. Azóta mintegy 14 év telt el, ennyit kellett a rajongóknak várniuk az újabb szerelmi, női szemszögből bemutatott történetre. Most viszont úgy néz ki, Bridget-tel egy teljesen új élethelyzetben találkozhatunk, nem pedig az eddig megszokott romantikus cselekményszálat szőtte tovább az írónő.