Egy Bács-Kiskun vármegyei lakos kertjében bukkant fel az a látványos külsejű rovar, amelynek megjelenésére aligha vártak a magyar szőlősgazdák. A Nébih laboratóriumi vizsgálata igazolta, hogy pöttyös lámpahordó-kabócáról van szó, amelyet most először azonosítottak Magyarországon, egyben az Európai Unió területén. A több mint száz növényfajon táplálkozó, gyorsan terjedő kártevő különösen a szőlőültetvényekben okozhat komoly károkat.
A pöttyös lámpahordó-kabóca megjelenésére egy lakossági bejelentés hívta fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal figyelmét. Egy Bács-Kiskun vármegyei lakos még nyáron jelezte a Nébihnek, hogy számára ismeretlen rovart talált az ingatlanán.
A beküldött fényképek alapján már felmerült a gyanú, hogy az Ázsiából származó, idegenhonos kártevőről lehet szó, amelyet a közelmúltban Moldovában is azonosítottak.
A Nébih laboratóriumi vizsgálata végül igazolta a feltételezést. A hatóság ezt követően megkezdte a szükséges karanténintézkedések végrehajtását.
Több mint száz növényfajon képes táplálkozni
A pöttyös lámpahordó-kabóca azért jelent különösen nagy növényegészségügyi kockázatot, mert rendkívül sokféle növényen képes táplálkozni, és gyorsan terjed.
Több mint száz növényfaj szolgálhat táplálékául. Nagy egyedszám esetén a rovarok folyamatos szívogatásukkal jelentősen legyengíthetik a növényeket.
A közvetlen károknál is súlyosabb következményekkel járhatnak azonban a másodlagos hatások. A szúrási sebek és a rovarok váladéka ugyanis elősegítheti kórokozók és más kártevők megjelenését.
A szőlőtermés 90 százaléka is odaveszett miatta egyes területeken
A kártevő megjelenése különösen a szőlőtermesztők számára jelenthet rossz hírt.
Észak-Amerikában egyes területeken a pöttyös lámpahordó-kabócák jelenlétével összefüggésben a szőlőtermés akár 90 százalékának elvesztését is tapasztalták.
A szőlő mellett a rovar egyik legfontosabb tápnövénye a Magyarországon is elterjedt bálványfa. Emellett gyümölcsfákon, erdészeti fafajokon és díszfákon is megjelenhet, így gazdasági szempontból több területen okozhat károkat.
Kamionokon és vasúti kocsikon is messzire juthat
A pöttyös lámpahordó-kabóca terjedését különösen megkönnyíti, hogy a nőstények nem kizárólag növényekre rakhatják le tojásaikat.
A tojáscsomók szinte bármilyen sima felületen megjelenhetnek, ezért a kártevő kezeletlen faanyaggal, de akár kamionokon, szállítókonténereken vagy vasúti kocsikon is nagy távolságokat tehet meg.
Mivel ez az első igazolt előfordulása az Európai Unióban, a Nébih szerint a hatósági intézkedések mellett a lakosságnak is fontos szerepe lehet abban, hogy sikerüljön megakadályozni a faj megtelepedését és további terjedését.
Így lehet felismerni a pöttyös lámpahordó-kabócát
A fiatal példányok, vagyis a nimfák kezdetben jellegzetes fekete-fehér mintázatúak. Fejlődésük későbbi szakaszában vörös, fekete és fehér színek jelennek meg rajtuk.
A kifejlett pöttyös lámpahordó-kabóca szintén feltűnő. Elülső szárnyai szürkék, fekete foltokkal tarkítottak, hátulsó szárnyain pedig piros színezet látható.
A Nébih arra kéri a lakosságot, hogy aki ilyen rovart észlel, haladéktalanul jelentse a hatóságnak. A bejelentéshez fényképet is érdemes csatolni, valamint meg kell adni az észlelés pontos helyszínét.
