Éjjel-nappal, megállás nélkül üzemel, akkor sem húzzuk ki a konnektorból, amikor elutazunk – pedig kellene. Ugyanis kiderült, az ártalmatlannak és oly hasznosnak tartott kis router bizony több áramot fogyaszthat, mint a hűtőszekrényed!
Az InfoStart beszámolója szerint sokan nem merik kihúzni áram alól az útválasztójukat éjszakára vagy utazáskor, mert attól tartanak, hogy az nem indul el újra megfelelően, vagy elveszítik a Wi-Fi-kapcsolatot, amiért újra fel kell keresniük a szolgáltatójukat. Ez a félelem általában alaptalan, mivel a legtöbb modern routert úgy tervezték, hogy áramkimaradás után automatikusan újrainduljon, és a beállítások megmaradjanak.
A problémát elkerülendő, a megfelelő újraindításhoz mindössze ki kell húznunk a tápkábelt a routerből és ha van, a modemből is. Várjunk legalább 30 másodpercet, hogy a hardver és a szolgáltatói kapcsolat frissülhessen. Először csatlakoztassuk újra a modemet, majd a routert. Várjunk néhány percet, amíg a LED-ek stabil működést jeleznek.
„Csak akkor kerülhetünk bajba, ha a felhasználó véletlenül megnyomja az apró, mélyen elhelyezett „Reset” gombot a kikapcsoláskor, de ahogy mondani szokás, ehhez különös tehetség kell. Az egyszerű áramtalanítás (kihúzás) nem törli a hálózati beállításokat” – jegyzi meg az Info Start.
Az energiatakarékosság jegyében fontos tehát megérteni: a router egyszerű kihúzása a konnektorból nem törli a hálózati beállításokat. Továbbá, a Német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség (UBA) hangsúlyozza az energiahatékonyság fontosságát a routerek esetében. Ez azt jelenti, új útválasztó vásárlása előtt ellenőrizzük, hogy a készülékünk az aktív és készenléti módban is a lehető legkevesebb energiát fogyasztja.
Amennyiben a router a telefonvonalhoz csatlakozik, és nem lehet teljesen kikapcsolni, válasszunk olyan modellt, amely lehetővé teszi a Wi-Fi funkció kikapcsolását, amikor nem használjuk, például éjszaka.
Az Info Start ezeket az intézkedéseket javasolja a hatékonyabb energiafelhasználás érdekében. Tűzveszély elkerülése érdekében pedig mindenképp áramtalanítsuk a készüléket, amikor napokra elhagyjuk az otthonunkat.
