A kínai horoszkópban mindegyik csillagjegynek megvannak a sajátos jellemzői. Ezek befolyásolják az adott jegyet a szerelemben, és felruházzák azt a más csillagjegyekkel való összeillés bizonyos mértékével.

Az alábbiakban megtudhatod, melyik a te jegyed a kínai asztrológiában, ugyanakkor azt is megnézheted, melyik másik csillagjegyekkel fér össze a jellemed!
Patkány – a januári hónap szülöttjei felelnek meg a kínai horoszkóp ezen jegyének. A Patkány jótékony órái 23.00 és 00.59 között terjednek. Tájékozódási iránya az észak, színe pedig a tengerkék. A Patkány könnyen irányítja az érzelmeit a nyilvánosság előtt, és általában nyugodtan viselkedik, még akkor is, ha legbelül érzelmi vulkán tombol. Mindezek ellenére vannak pillanatok, amikor a legnyugodtabb Patkány is kitör. A legnagyobb problémája talán az, hogy képtelen szavakban kifejezni érzelmeit.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 81 – nagyon jó páros;
– Bivaly: 88 – harmonikus, stabil kapcsolat;
– Tigris: 70 – a siker érdekében mindketten türelmeseknek kell lennetek;
– Nyúl: 47 – nem ajánlott a kapcsolat;
– Sárkány: 95 – egyike a legnagyszerűbb párosoknak;
– Kígyó: 67 – inkább barátok, mint szeretők;
– Ló: 29 – egyáltalán nem ajánlott;
– Juh: 56 – kevés esély van a jó kapcsolatra;
– Majom: 90 – szenvedélyes és lelkes kapcsolat;
– Kakas: 66 – szenvedélyes kapcsolat, viszont rövid távú;
– Kutya: 72 – miért is ne?;
– Disznó: 81 – a dolgok jól haladnak előre, ugyanis kölcsönösen csodáljátok egymást.
Bivaly – a februári hónap szülöttjei képviselik ezt a jegyet. A Bivaly jótékony órái 1.00 és 2.59 óra között terjednek. Tájékozódási iránya észak, észak-kelet, színe pedig az ibolyalila. A Bivaly bizalmi partner lehet, gyengéd, odaadó és olykor érzéki is, de sohasem romantikus. Rendkívül szeretetteljes, ha a szeretteiről van szó, azonban távolságtartó azokkal a személyekkel szemben, akik nem tartoznak az érzelmi köréhez. Egyike a leghűségesebb jegyeknek a kínai horoszkópban.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 88 – stabil kapcsolat, tele bizalommal;
– Bivaly: 72 – mindketten visszahúzódóak vagytok, és kölcsönösen védelmezitek egymást;
– Tigris: 33 – lehetetlen megvalósítani a kapcsolatot;
– Nyúl: 72 – a dolgok talán működni fognak;
– Sárkány: 52 – nem ajánlott, ugyanis folyamatos veszekedni fogtok;
– Kígyó: 85 – kedvező együttlét;
– Ló: 37 – sajnos a dolgok nem fognak működni;
– Juh: 56 – nem ajánlott;
– Majom: 81 – összeillő jellemek, tartós kapcsolatotok lesz;
– Kakas: 86 – szerencséseknek mondhatjátok magatokat, ha egymásra találtok;
– Kutya: 62 – nehéz, de nem lehetetlen;
– Disznó: 69 – megéri tenni egy próbát.
Tigris – a márciusi hónap szülöttjei felelnek meg ennek a jegynek. A Tigris jótékony órái 3.00 és 4.59 óra között terjednek. A tájékozódási iránya kelet, észak-kelet, színe pedig a zöld. A Tigris az a típusú szerető, aki szeret uralkodni a partnere felett. Érzékiségének köszönhetően, a Tigris a kínai horoszkóp azon jegye, amely bárki szimpátiáját képes megnyerni, és bárkit el tud bűvölni, aki az útjába akad. Kedveli a kalandokat, és hatalmas lelkesedéssel ruházták fel a csillagok.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 65 – a jó megértéshez türelemre és nyugodtságra lesz szükség;
– Bivaly: 33 – szinte lehetetlen, hogy úgy irányítsátok a dolgokat, hogy azok működjenek is;
– Tigris: 52 – két Tigris? egyáltalán nem ajánlott;
– Nyúl: 46 – nehézkes kapcsolat;
– Sárkány: 76 – minimális nehézségek ellenére boldog házasságban lesz részetek;
– Kígyó: 69 – nem tudjátok, mit is akartok egymástól;
– Ló: 86 – nagyon sok közös vonásotok van;
– Juh: 24 – egyike a legkedvezőtlenebb kombinációknak;
– Majom: 81 – sikeres párkapcsolatot alkottok;
– Kakas: 55 – nem egy kiegyensúlyozott kapcsolat;
– Kutya: 89 – nagyon jó kombináció, kiegyensúlyozott és harmonikus;
– Disznó: 79 – holott nagyon különböztök egymástól, talán működhet attól a viszonyotok.
Nyúl – az áprilisi hónap szülöttjei képviselik ezt a jegyet. A Nyúl jótékony órái 5.00 és 6.59 között terjednek. Tájékozódási iránya a kelet, színe pedig a világos zöld. Habár a Nyúl egy rendkívül érzékeny jellem, akit nagyon könnyű megpuhítani, amikor a párkapcsolatokról van szó, igencsak figyelmesen és ésszerűen választ. Amikor rátalál a másik felére, a Nyúl örökké hűséges magad választottjához.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 32 – nem illetek össze;
– Bivaly: 67 – a dolgok talán működhetnek;
– Tigris: 46 – nehézkes kapcsolat;
– Nyúl: 71 – miért is ne? hisz rengeteg közös vonásotok van;
– Sárkány: 85 – remek csapatot alkottok;
– Kígyó: 61 – kétszer is gondoljátok végig, hogy belekezdtek-e ebbe a viszonyba;
– Ló: 52 – inkább maradjatok barátok;
– Juh: 82 – sikeres párost alkottok;
– Majom: 73 – kalanddal teli kapcsolat;
– Kakas: 55 – inkább meg se próbáljátok;
– Kutya: 77 – addig működik közöttetek a viszony, míg jól kommunikáltok egymással;
– Disznó: 91 – a kapcsolatotok szinte tökéletes.
Sárkány – a májusi hónap szülöttjei felelnek meg ennek a jegynek. A Sárkány jótékony órái 7.00 és 8.59 között terjednek. Tájékozódási iránya dél-kelet, színe pedig a tengerkék. A Sárkány számára a szerelem egy nagyon bonyolult fejezetet jelöl. Ő ugyanis az a típus, aki képes egyik bolondos állapotból a másikba átcsapni, így rendkívüli helyzeteket kreál a szerelmi életében. Kétféle Sárkány létezik: az, amelyik fiatalon szerelmes lesz, és a kiválasztottjához marad hűséges egész életében, és az, amelyik mindvégig egyedül akar lenni.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 95 – egyike a legsikeresebb együttléteknek;
– Bivaly: 48 – folyamatos veszekedésekben lesz részetek, ezért nem tanácsos a kapcsolat;
– Tigris: 76 – a kisebb nézeteltérések ellenére zűrmentes lesz a házasságotok;
– Nyúl: 85 – jó csapatot alkottok;
– Sárkány: 34 – örökké versengeni fogtok egymással;
– Kígyó: 63 – talán működhet a viszonyotok;
– Ló: 57 – szerelem első látásra, ami hamar ki is alszik;
– Juh: 74 – harmonikus, biztos kapcsolat;
– Majom: 82 – annak ellenére, hogy különböző természetűek vagytok, jól egyeztek egymással;
– Kakas: 87 – tökéletes páros;
– Kutya: 55 – a Kutya sokat szenvedhet ebben a kapcsolatban;
– Disznó: 87 – tökéletes páros.
Kígyó – a júniusi hónap szülöttjei képviselik ezt a jegyet. A Kígyó jótékony órái 9.00 és 10.59 között terjednek. Tájékozódási iránya dél, dél-kelet, színe pedig a piros. A Kígyó általában aggódó jellem, ezért az élettársát is nagy odafigyeléssel választja ki. Számára csupán a rendkívül elegáns, udvarias, természetes és szenvedélyes személyek lesznek vonzóak. A nő-Kígyók igencsak érzékiek és karizmatikusak.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 67 – inkább barátok, mint szeretők;
– Bivaly: 85 – sikeres kapcsolatnak nézhettek elébe;
– Tigris: 67 – nem tudjátok összehangolni megfelelően az energiátokat;
– Nyúl: 61 – gondoljátok meg jól, mielőtt párost alkotnátok;
– Sárkány: 63 – a dolgok talán működhetnek;
– Kígyó: 51 – bonyolult kapcsolat, inkább kerüljétek;
– Ló: 75 – erősen vonzódtok egymáshoz;
– Juh: 69 – léteznek sikerre utaló remények;
– Majom: 57 – minden a Majomtól függ;
– Kakas: 90 – igencsak mély kötődés alakul ki közöttetek;
– Kutya: 67 – lehetséges, hogy működni fog a viszony;
– Disznó: 45 – a Disznó sosem tudja elégedetté tenni a Kígyót.
Ló – a júliusi hónap szülöttjei felelnek meg ennek a jegynek. A Ló jótékony órái 11.00 és12.59 között terjednek. Tájékozódási iránya a dél, színe pedig a narancssárga. Amikor szerelmes lesz, a Ló elveszíti a józan eszét, és igencsak kiszámíthatatlan személlyé változik. Független a párkapcsolatokban, és nem viseli el, ha a partnere dominálni akarja. Maximálisan szereti élni az életet, és imádja a gyerekeket.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 29 – nem ajánlott a kapcsolat;
– Bivaly: 37 – sajnos a kapcsolat nem fog működni;
– Tigris: 87 – rengeteg közös vonásotok van, és tökéletesen megértitek egymást;
– Nyúl: 52 – maradjatok inkább barátok;
– Sárkány: 63 – szenvedélyes lesz a kapcsolat, de rövid távú;
– Kígyó: 78 – erősen vonzódtok egymáshoz;
– Ló: 70 – jól fog működni a kapcsolat, ha felhagytok az egoizmussal;
– Juh: 82 – sosem fogjátok megunni egymást;
– Majom: 31 – nem ajánlott a kapcsolat;
– Kakas: 58 – a kapcsolat csak döcögni fog;
– Kutya: 92 – egyike a legboldogabb párosoknak;
– Disznó: 75 – megéri megpróbálni.
Juh / Kecske – az augusztusi hónap szülöttjei felelnek meg ennek a jegynek. A Juh jótékony órái 13.00 és 14.59 között terjednek. Tájékozódási iránya dél, dél-nyugat, színe pedig a rózsaszín. A Juh esetében igen gyakoriak a szerelmi problémák, ezért gyakran érzi majd át a érzelmi izgatottságot. Ahhoz, hogy jól érezze magát, érzelemmel teli kapcsolatra van szüksége.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 56 – inkább meg se próbáljátok;
– Bivaly: 45 – jobb, ha csak barátok maradtok;
– Tigris: 24 – egyike a legrosszabb kombinációknak;
– Nyúl: 82 – sikeres és boldog párost alkottok;
– Sárkány: 74 – stabil kapcsolatban lesz részetek;
– Kígyó: 69 – a dolgok talán működni fognak;
– Ló: 82 – sosem fogjátok megunni egymást;
– Juh: 52 – jobb, ha elkerülitek ezt a kapcsolatot;
– Majom: 71 – megér egy próbát;
– Kakas: 42 – boldogtalan kapcsolatban lesz részetek;
– Kutya: 62 – képesek vagytok túllépni a nehézségeken;
– Disznó: 98 – a lehetséges legboldogabb kapcsolatok egyike.
Majom – a szeptemberi hónap szülöttjei képviselik ezt a jegyet. A Majom jótékony órái 15.00 és 16.59 között terjednek. Tájékozódási iránya nyugat, dél-nyugat, színe pedig az arany. A szerelmi életben nehezen talál magának a Majom ideális partnert, ugyanis változó a személyisége, ezért ember legyen a talpán, aki őt követni tudja, és meg tud felelni neki. Mindezek ellenére, ha szerelmes lesz, a Majom rendkívül szenvedélyes és figyelmes a párjával, ugyanakkor őszintén kinyilvánítja érzelmeit.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 90 – egyike a legboldogabb párosoknak;
– Bivaly: 74 – teljesen összeilletek, és stabil párost alkottok;
– Tigris: 81 – szenvedélyes pár lesztek;
– Nyúl: 73 – nyitott és lelkes kapcsolat;
– Sárkány: 82 – a közöttetek lévő különségek ellenére boldog párost alkottok;
– Kígyó: 57 – talán működni fog, de minden a Majomtól függ;
– Ló: 31 – nem ajánlott a kapcsolat;
– Juh: 65 – megéri megpróbálni;
– Majom: 85 – remek társai lesztek egymásnak, és teljes mértékben átadjátok magatokat a kapcsolatnak;
– Kakas: 72 – fennáll az esélye, hogy működni fog a kapcsolat;
– Kutya: 67 – talán a Kutya lesz az, aki a legtöbbet fog szenvedni ebben a viszonyban;
– Disznó: 81 – működni fog a dolog, mivelhogy odáig vagytok egymásért.
Kakas – az októberi hónap szülöttjei képviselik ezt a jegyet. A Kakas jótékony órái 17.00 és 18.59 között terjednek. Tájékozódási iránya dél, színe pedig a rézvörös. A szerelemben a Kakas mindent elkövet, hogy maga mellett tartsa a szeretett személyt, még akkor is, ha megsértik az érzéseit. Mindezek ellenére, a Kakas képes csalódást okozni szíve választottjának. Őszintesége miatt hűséges jellem, és mindig a nevén hívja a dolgokat.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 66 – annak ellenére, hogy csak szikrák merülnek fel, a kapcsolat rövidtávú lesz;
– Bivaly: 86 – harmonikus párost alkottok;
– Tigris: 55 – a kapcsolat nem lesz kiegyensúlyozott;
– Nyúl: 53 – jobb, ha elkerülitek ezt a kombinációt;
– Sárkány: 72 – kiegyensúlyozott kapcsolat, de hiányzik belőle a szenvedély;
– Kígyó: 90 – egy elmélyült, szeretteljes kapcsolat;
– Ló: 58 – nem ajánlott a kapcsolat;
– Juh: 42 – annak ellenére, hogy a legelején minden tökéletesen működik, boldogtalanok lesztek;
– Majom: 75 – nagy esélyetek van rá, hogy működőképessé tegyétek a kapcsolatot;
– Kakas: 33 – nem lesz csoda, ha a kapcsolat nem fog működni;
– Kutya: 63 – nem ajánlott, hogy belekezdjetek ebbe a viszonyba;
– Disznó: 81 – mivel a Disznó igen türelmes, működni fog.
Kutya – a novemberi hónap szülöttjei képviselik ezt a jegyet. A Kutya jótékony órái 19.00 és 20.59 között terjednek. Tájékozódási iránya nyugat, észak-nyugat, színe pedig a világos sárga. Ami a párkapcsolatokat illeti, a Kutya nagy hangsúlyt fektet arra, hogy jól egyezzen a partnerével, és jó viszonyban legyenek egymással. Rendkívül hűséges és szeretetteljes, ezért sosem fogja elhagyni szíve választottját.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 72 – ez a kombináció még sikeres lehet;
– Bivaly: 62 – habár nehézségekbe ütköztök, a kapcsolatotok túlélheti;
– Tigris: 89 – kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolat;
– Nyúl: 77 – bizalommal és türelemmel a dolgok működni fognak;
– Sárkány: 62 – gondold meg kétszer is, hogy társulsz-e a Sárkányhoz;
– Kígyó: 67 – a dolgok jól működhetnek;
– Ló: 92 – boldog páros lesztek;
– Juh: 62 – nehéz, de nem lehetetlen;
– Majom: 67 – a Kutya sokat szenvedhet ebben a kapcsolatban;
– Kakas: 63 – csakis akkor kezdjetek vele, ha muszáj;
– Kutya: 62 – nehéz, de működőképes;
– Disznó: 84 – mindketten ugyanúgy látjátok a jövőt.
Disznó / Vaddisznó – a decemberi hónap szülöttjei felelnek meg ennek a jegynek. A Disznó jótékony órái 21.00 és 22.59 között terjednek. Tájékozódási iránya észak, észak-kelet, színe pedig a tengerkék. A Disznó szeretetteljes és odaadó a partnerével szemben. Nagyra értékeli a kapcsolatot, amelyben van, és a barátságokat is. Melegszívű és imádja, ha mosolyt csalhat szerettei arcára.
A következő jegyekkel illik össze, 1-től 100-ig terjedő skálán, ahol az 1-es a legrosszabb, a 100-as a legjobb viszont jelöli:
– Patkány: 88 – remek barátok vagytok;
– Bivaly: 69 – megéri megpróbálni;
– Tigris: 77 – habár különbözőek vagytok, a kapcsolat működni fog;
– Nyúl: 91 – rendkívül jól összeilletek, a kapcsolatotok is kiválóan működik;
– Sárkány: 94 – a Sárkány és a Disznó közötti házasság majdnem tökéletes;
– Kígyó: 45 – a Disznó sosem tud teljesen megfelelni a Kígyónak;
– Ló: 75 – megéri megpróbálni;
– Juh: 98 – egyike a legboldogabb kombinációknak;
– Majom: 81 – kölcsönösen tisztelitek és csodáljátok egymást;
– Kakas: 72 – a kapcsolat gördülékenysége csakis a Disznó türelmességének köszönhető;
– Kutya: 82 – ugyanazon elveket valljátok a szerelemről;
– Disznó: 92 – tökéletes párosítás.