Mit gondolsz, szerencsés vagy, vagy inkább a balszerencsét vonzod? Hogy ne csak tippelj arra, melyik kategóriába tartozol, a csillagok jóslatából most megtudhatod, valójában a zsigereidben van a szerencse, vagy általában meg kell dolgoznod azért, hogy a terveid sikerüljenek.
1. helyezett – Oroszlán
A csillagok ranglistája szerint, a legszerencsésebb jegy az Oroszlán, ugyanis ennek szülöttje valósággal vonzza Fortuna hatalmát. Azonban, éppen emiatt, az Oroszlánok sokszor nem tudják ezt az adottságot a kellőképpen értékelni. Folyton siránkozol, viszont nem jogosan, mivel általában sikerrel jársz. Egyedül a szerelmi életed döcög, de az is csak ritkán, mivelhogy néha tényleg elkerül e téren a szerencse.
2. helyezett – Ikrek
Egy ujjadat sem kell mozdítanod, és mégis rád talál a szerencse. Te vagy az egyetlen azon jegyek közül, akik teljes vállszélességgel bevallják, igenis szerencsések. Ugyanakkor 100 százalékban kihasználod ezt az adottságot. Egyszerűen szerencsésnek születtél, ezen pedig már nem lehet változtatni.
3. helyezett – Nyilas
Te is azon csillagjegyek közé tartozol, akik alig ismerik azt a szót, hogy balszerencse. Még akkor is, ha olykor nehézkesen mennek a dolgaid, és úgy érzed, csepp szerencséd sincs az életben, fölösleges siránkoznod, ugyanis a semmiből pottyan elődbe a megoldás akkor, amikor a legkevésbé számítanál rá.
4. helyezett – Skorpió
Elegendő csak nagyon kívánnod valamit, és az máris teljesül. Vagyis, a szerencse téged sem szokott elkerülni, azonban nem árt közben szemfülesnek kell lenned.
5. helyezett – Bak
Ne várd, hogy rád találjon a szerencse, inkább menj, és keresd meg őt! Dolgozz és rendszerezd a feladataidat úgy, hogy azok mindig a legjobban süljenek el. Erősséged az, hogy tudod miként csalogasd magadhoz Fortuna erejét olyan szituációkban, amelyekből látszólag nincs kiút.
6. helyezett – Vízöntő
Szerencsés jegy vagy, azonban meg kell tanulnod nem elszalasztani az esélyeidet. Számodra a szerencse akkor bukkan fel, amikor nem is számítasz rá, így fel kell készülnöd, hogy sose érjen váratlanul.
7. helyezett – Kos
Csakis a rengeteg munkával vonzod be a szerencsét, és akkor vagy igazán elégedett, ha tökéletes munkát hagyhatsz magad után, illetve ha eléred a céljaidat. Annak ellenére, hogy a te esetedben a szerencse nem pottyan le az égből, mégis tudod, hogyan kezeld és használd ki teljesen, mikor rátalálsz.
8. helyezett – Halak
A Jupiter ural téged, más szóval a szerencse bolygója. Azonban, sokszor vagy bizonytalan az életben, és hajlamos vagy a megbotlásra is, ezért rengetegszer hagyod figyelem nélkül az előtted lévő szerencsét, és tovább mész.
9. helyezett – Bika
Akár úgy is fogalmazhatnánk, a szerencse elsétál melletted, te pedig észre sem veszed. Nem tulajdonítasz neki nagy jelentőséget, és fogalmad sincs ahhoz, miként aknázd ki. Általában azt mondod magadról, balszerencsés típus vagy, de tudd meg, ez nem lenne így, ha olykor egy kicsikét szétnéznél magad körül.
10. helyezett – Mérleg
A legtöbbször kicsúszik a kezed közül a szerencse, de csak azért, mert olyan felületes vagy! A szerelemben elért sikerek azok, amelyekkel teljes mértékben megelégszel, és amelyek ösztönöznek arra, hogy elérd a céljaidat.
11. helyezett – Szűz
Nálad akkor lehet szerencséről beszélni, ha keményen megdolgozol érte. Pontosabban, számodra a szerencse rengeteg munka, fegyelem és pontosság formájában testesül meg. És ha netán az égből pottyanna le egy kiváló alkalom, már elbizonytalanodsz és gyanakodni kezdesz.
12. helyezett – Rák
A te esetedben, a szerencse nem áll mindig a te oldaladon. De egyszerűen azért, mert nem is hiszel benne! A pozitívabb hozzáállás, egy kis optimizmus azonban sokat segíthet, ha szükséged van a szerencsére.