KezdőlapHoroszkópKos horoszkóp 2013

Kos horoszkóp 2013

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.

Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.

Kos – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013

– kissé mérsékelten indul számodra az év, talán még bizonytalanul is, azonban annál több nyitottsággal a partnered igényei iránt, és empatikus kommunikációval. Februárban és márciusban az idealizmus uralkodik fölötted. Ugyanakkor nagy a kockázat arra is, hogy nem megfelelő személyeket vonzol magad köré. Így hát egy kis éberség nem ártana, annak érdekében, hogy megóvd magad a későbbi kellemetlenségektől.

Tavasztól több bolygó is aktivál a Kos csillagképben, ezáltal nő a vonzalmad és az érzelmi elérhetőséged. A párok számára kedvező időszak következik, de azok sem panaszkodhatnak, akik éppen társat keresnek. A Mars és az Uránusz fogják mozgósítani a kapcsolatokat, olykor nézetletéréseket és váratlan szakításokat is gerjesztve. Mindezek viszont kis türelemmel és megértéssel elkerülhetők lesznek.

Szeptemberben és októberben arra érzel késztetést, hogy a szerelmi életed összehangold a szakmaival. Megnő az esély arra, hogy befolyásos személyt csalj magadhoz, ezáltal pedgi sok pénzt. Ez az időszak ideális az érdekházasságokra, illetve a külföldi partnerrel kezdett párkapcsolatokra.

Kos – Pénz és karrier horoszkóp 2013

– a 2013-as év eléggé megterhelő lesz számodra, legalábbis ami a karriert és a személyes kiadásaidat, nyereségeidet illeti. Ajánlott, hogy az év első két hónapjában ne kezdj semmilyen üzletbe, ami árthat később a jóhiszeműségednek. A becsületesség és gerincesség most a legfontosabb, csak hogy ne legyenek később gondjaid.



A Mars befolyása miatt, bármikor sor kerülhet átszervezésre a szakmai környezetedben, a régi kollégák, vezetők távozása, illetve az újak érkezése által. Esedékes, hogy te is belekeveredsz egy ilyen szakmai vitába, felsőbb pozícióért folyó harcba egyik főnököddel. Két lehetőséged van az irányváltásban: vagy egy nehéznek ígérkező helyzet miatt térsz le az útról, vagy egyszerűen azért, hogy álmaidat kövesd.

A Szaturnusz Skorpió-csillagképbeli pozíciója által hangsúly fektetődik a hosszútávú befektetésekre, biztosításokra vagy örökségekre. Amennyiben jelentős összegű adósságot halmoztál fel, ez jó időszak azok kifizetésére, és új tartalékok halmozására. Minden esetre, légy nagyon figyelmes a bankokkal fenntartott kapcsolataidra, és nem árt odafigyelned az üzleti partnerekre, örökségekre, mivelhogy múltból felbukkanó hibák is előjöhetnek. Ugyanakkor kerüld a kölcsönadást, illetve azt is, hogy nagy összeget fektess be valamibe, főként szeptember 11. és október 15. között!

Kos – Egészség horoszkóp 2013

– amilyen kihívó lehet a szakmai életed, éppen olyan kimerítőnek is ígérkezik. Rengeteg energia lakozik benned, és képes vagy hatalmas dolgokat végrehajtani, anélkül, hogy felmerülnének benned a következmények, esetleges kockázatok. A józan eszed nem igazán tart veled februárban, márciusban és júliusban, amikor a Merkúr és a Mars kapcsolatba lépnek egymással.

Igaz ugyan, hogy a Mars megfontolt, mély cselekvést jelent, bátorságot és gyors döntéseket, de ez nem jelenti azt, hogy megóvna a stresszmentes napoktól, rivalizálásoktól és konfliktusoktól. Mi több, a Mars és Jupiter kapcsolata igen kényes problémákat hozhat fel júliusban és augusztusban. Ezek inkább emésztési zavarokkal és reumás panaszokkal járhatnak. Emiatt jól tennéd, ha néha visszavonulnál, és hallgatnál a saját belső hangodra is. Ebben a legjobb segítség lehet a számodra a meditálás, amely kikapcsol és relaxál.

2013. februárja és áprilisa között nem árt, ha figyelsz az idegrendszeredre, a légutakra és a vérellátásodra. Ebben az évben ugyanis a kábítószerek, alkohol és gyógyszerek fogyasztása igencsak megnövekedni látszik, ezért légy tekintettel a mértékre!

Kos – Család és otthon horoszkóp 2013

– az év első felében a Jupiter megőrzi érdeklődésed a tanulás és az utazások iránt, ezért használd ki az alkalmat, és iratkozz be azokra a képzésekre, amelyek érdekelnek, illetve lépj kapcsolatba annyi emberrel és új kultúrával, amennyire lehetőséged adódik. Ebből a megfontolásból, május lesz a legkedvezőbb számodra.

Június 26-tól a figyelmed az otthonodra, a szüleiddel fenntartott kapcsolatodra és az ingatlan-ügyekre irányul. Most jól jön minden olyan ötlet, gondolat, ami a léted fizikai környezetét illeti: legyen az új házba való költözés, a régi lakás felújítása vagy újradekorálása, vagy egy olyan tárgy vásárlása, amelyet hosszú ideig használhatsz. mindez nemcsak az esztétika szempontjából válik fontossá, hanem segít visszanyerned a mentális komfortod és nyugodtságod.

A Szaturnusz Skorpió-beli helyzete körültekintőbbé tehet, legalábbis abból a szempontból, ahogy a lakás szükségleteit és költségeit kezeled. Áprilisban és szeptemberben leszel talán a legtakarékosabb, ami a pénzügyeket illeti, de esetleges segítségre számíthatsz a szüleidtől. Nem kizárt egy örökség sem, amely egy távoli hozzátartozódtól száll majd rád, így hát nem lesz okod aggodalomra semmiképp!

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet