Bár a 21. században élünk, amikor az orvostudomány és technológia a virágkorát éli, mégis történhetnek váratlan helyzetek, melyekkel szemben még a legképzettebb specialisták is tehetetlenek maradnak. Apróságokon múlik az élet, és éppen ez benne a gyönyörű – hogy pontosan ilyen apróságok képesek azt megmenteni, amikor a tudomány már bedobja a törülközőt!
Egészségügyi komplikációk miatt, egy indianai terhes nő sürgősségi császármetszésre kényszerült. A műtéttel sikerült épségben világra hozni a babát, de a kismama hónapokig feküdt kómában anélkül, hogy az élet bármilyen jelét adta volna. A férjnek el kellett volna őt engednie, de ehelyett ő csak imádkozott, és nem volt hajlandó feladni.
Autumn és Zack Carver izgatottan várták harmadik közös gyermeküket. A pár tinédzserként ismerkedett meg, és gyönyörű szerelmi történetet éltek át. Arra azonban nem számítottak, hogy a sorsuk 2021-ben váratlan fordulatot vesz. Ami életük egyik legboldogabb napjának kellett volna lennie, végül a legrosszabbként végződött: Autumn megbetegedett, és terhességének nyolcadik hónapjában, sürgősségi sebészeti beavatkozással kellett megszülnie fiát, Huxleyt.
Bár a kisfiú egészséges volt, az édesanyjáról lemondtak az orvosok. Hónapokig csak a gépek tartották őt életben, ezért az egészségügyi személyzet azt tanácsolta Zacknek, engedje őt békében elmenni. A férj azonban kitartott a hite mellett, hogy Autumn teljesen felépül.
Minden egyes nap, a napnak minden percében imádkozott érte, és egy imaközösséget toborozva maga köré, online is fohászkodott a csodáért. Az orvosok nulla százalékos túlélési esélyt adtak Autumnak, de Zack végig a hitébe kapaszkodott, és nem ingott meg.
„Nem ismerem az életet nélküle” – fogalmazott a férfi, akinek megszakadt a szíve, hogy a felesége még nem tarthatta a karjában az újszülött kisfiát, ezért arra kérte az orvosokat, ébresszék fel Autumnt, hogy láthassa és kézbe vehesse a kis Huxley-t. Tudta, hogy ez lehet a mindent eldöntő alkalom, ezért könyörgött az orvosi csapatnak, tegyék ezt neki lehetővé. A kérését teljesítették.
Az élmény mindenki számára felejthetetlen volt, és a betegeskedő anyukának a világot jelentette. A különleges találkozás válasz volt Zack egyik imájára.
„A szülei, az egyik legjobb barátja, valamint számos nővér és orvos volt tanúja a különleges pillanatnak. Nem tudom, hogy maradt-e szem szárazon a környéken. Micsoda csodálatos nap volt” – idézte fel a pillanatot a férfi.
És végül bevált a terve: ismét volt remény a gyógyulásra. Az orvosok tüdőtranszplantációt javasoltak Autumn felépülésének elősegítésére, Zack azonban még mindig hitt abban, hogy erre nem lesz szükség, hiszen a felesége csodával határos módon meggyógyul.
Kikérték egy mellkassebész véleményét, aki megerősítette a férfit a hitében: „[Az orvos] bejött, és azt mondta: ‘Nincs szükséged tüdőátültetésre. Rendbe fogsz jönni.’ Szuper jó hír volt. Megöleltük egymást és hálát adtunk Istennek és az orvosnak” – magyarázta a férj.
Mindenki csodálattal figyelte, ahogy Autumn végre a javulás jeleit mutatja. A fejlődése lassú volt, de Zack tudta, hogy most már minden rendben lesz. Három hónap elteltével Autumn hazamehetett. Zack izgatottan tájékoztatta a barátokat és a családot.
„Micsoda boldog, érzelmes, elsöprő nap! Sokszor kellett hátralépnem, és megnéznem a sok nagyszerűséget. Megleptük a lányainkat. Azt hiszem, sokkos állapotban voltak. Egyikük sem tudott beszélni vagy reagálni” – fogalmazott a férfi.
Carverék végtelenül hálásak az élet áldásáért, amit kaptak. Autumn pedig teljesen másképp látja a dolgokat most, hogy kapott még egy esélyt az életre: „Minden nap egy ajándék. Mondjátok el az embereknek, hogy szeretitek őket, és öleljétek meg őket sokszor. Minden olyan gyorsan megváltozhat” – tanácsolja saját tapasztalatból a háromgyerekes édesanya.
Zack is elárulta, most már minden este imádkozik a gyerekeivel, pedig korábban sosem tette. Az életük soha többé nem lesz ugyanolyan. Már tudják, hogy csodák igenis léteznek, de attól még az életben semmit sem szabad készpénznek venni. Arra bátorítanak, merjük gyakrabban kimondani, „szeretlek”, és ne vesztegessük el az időnket, mert az élet rövid, és csak egy van belőle.