A most 23 éves Nyjul 15 évesen esett először teherbe, mostanra pedig már 6 gyerek, a 6 éves Peytonn, az 5 éves Alyceston, a 3 éves Auberon, a 2 éves Kireigh és az 5 hónapos ikrek, Silas és Cecillia édesanyja. Mostani párjával, Tomasszal 4 közös gyerekük van, de a férfi az első két gyerekét is a kezdetektől elfogadta és a sajátjaként nevelte.
Nyjul azt mondja, amikor 15 évesen először teherbe esett, nagyon szégyellte magát, és még egyáltalán nem állt készen az anyaságra, hiszen még jóformán ő is gyerek volt. Most azonban a családja jelent neki mindent otthonmaradó édesanyaként, és egyáltalán nem bánja, hogy így alakult az élete, bár sokan azzal érvelnek, hogy tönkretette az életét.
„Az emberek gyakran azt gondolják, hogy mivel hat gyerekem van, teljesen tönkretettem az életemet. Azt hiszik, hogy mindent, amit az életben akartam, félretettem, ami egyáltalán nem igaz” – mondja az édesanya.

Tomasszal 3 éve vannak együtt, és még csak alig 2 hónapja alkottak egy párt, amikor Nyjul teherbe esett első közös gyerekükkel. Bár a pár igazából nem tervezett ennyi gyereket, imádják a családjukat, úgy ahogy van.
„A gyerekek boldogok, mi is boldogok vagyunk. Egyszerűen csak szeretjük egymást” – mondja Tomas.
Nyjul, aki saját maga foglalkozik a gyerekek tanításával, gyakran oszt meg részleteket a család életéről a közösségi médiában, ahol egyaránt van része pozitív és negatív reakciókban.
Többen például azzal vádolják, hogy felelőtlen anya, és a gyerekei később megvetik majd őt, mivel biztosan nem tud rájuk elég figyelmet fordítani, ami azonban egyáltalán nem igaz.
„Szerintem attól leszel jó szülő, ha egyszerűen csak jelen vagy és ott vagy, mert ez az, amire a gyerekeid mindig emlékezni fognak” – mondja Nyjul.
A szülők arról álmodnak, hogy a jövőben vidékre költöznek, és lesz egy saját farmjuk. Ami a család bővítését illeti, Nyjul azt mondja, egészen biztosan nem szeretne több gyereket.