Az ohiói 37 éves Emily Westerfield 13 év alatt 10 gyereknek adott életet, egy részüknek béranyaként. Most épp a tizenegyedik babát várja, és azt mondja, szívesen vállalna még többet is.
Emilynek és a férjének, a 42 éves Maxnek 3 saját gyereke van: a 13 éves Mckenna, a 11 éves Jack és a 10 éves Charlie. De a nő azóta béranyaként még 7 babának adott életet: Alexának, egy kétpetéjű ikerpárnak, Simonnak és Francescának, Giannának, egy egypetéjű ikerpárnak, Kaelinnek és Niallnak, valamint Adelynnnek. Most pedig egy újabb babának készül életet adni, aki szintén a Gianna nevet kapja majd.
Emily eddig négy család felépítésében segített, és most saját béranyasági ügynökséget hozott létre, Carrying Dreams néven, hogy még több embernek segíthessen. „Hihetetlenül megható számomra, amikor látom a családokat, amelyek létrehozásában segítettem” – mondta.

„Látni, ahogy egy nő anyává válik, nagyon különleges pillanat. Szerencsés voltam, hogy négy párral osztozhattam ebben a pillanatban, és még mindig tartom a kapcsolatot mindegyikükkel. A legutóbbi anyák napján videóüzenetet kaptam néhány gyerektől, akiknek én adtam életet, amiben azt mondták: „Szia Em néni, szeretlek” és „Köszönöm, hogy világra hoztál.” Ez jelent nekem mindent” – tette hozzá.
Emily már a saját terhességei alatt is utánanézett a béranyaságnak, és úgy döntött, más családoknak is segít. „Már egy ideje foglalkoztam a béranyaság gondolatával. Egy unokatestvérem nehezen esett teherbe, és láttam, milyen nehéz volt számára. Egyre több veszteséget szenvedett, és ez késztetett arra, hogy segítek más, hozzá hasonló nőknek” – magyarázta.
Az első alkalommal nagyon nehezére esett kiválasztani azt a párt, amelyiknek kihordja majd a babáját. „Olyan nehéz volt kiválasztani egy párt, akinek segíthetek, mert minden történet szívszorítóbb volt, mint az előző.”
Végül egy olyan házaspárt választott, akik szerettek volna egy harmadik babát, de miután a második gyerekük születésénél komplikációk léptek fel, béranyára volt szükségük. A pár kislánya, Alexa, 2015-ben született meg, és Emily azonnal tudta, hogy újra végig akarja járni ezt az utat. „Úgy voltam vele, hogy kinek segíthetek legközelebb?” – idézte fel.

2017 decemberében adott életet Simonnak és Francescának, majd 2018 decemberében egy harmadik párnak is segített, ekkor született meg Gianna. 2020-ban megpróbált életet adni egy babának, aki a kétpetéjű ikrek, Simon és Francesca testvére lett volna, de elvetélt.
„Ugyanolyan traumatikus volt számomra az ő embriójuk elvesztése, mintha a saját biológiai gyerekemet veszítettem volna el, mert annyira szerettem volna őket megajándékozni egy testvérrel. Én magam is két vetélést szenvedtem el a saját gyerekeim születése között, így pontosan tudtam, min mennek keresztül érzelmileg” – mondta Emily.
Ezután Gianna szüleinek nyújtott újra segítséget, akiket egy egypetéjű ikerpárral ajándékozott meg, Kaelinnel és Niallal, akik 2021 szeptemberében születtek. Majd egy negyedik házaspárnak vállalta a béranyaságot, és 2022 decemberében megszülte kislányukat, Adelynnt, most pedig éppen az ő kishúgát, Giannát várja, akinek, ha minden igaz, 2024 júliusában kell megszületnie.
Emily azt mondja, egyáltalán nem viselik meg a terhességek, sőt, kifejezetten szeret terhes lenni, és nagyon sokat jelent a számára, hogy segíthet másoknak a családalapításban, ezért akár egy tizenkettedik baba kihordását is vállalná.

„Fitt és egészséges vagyok, a testem jól bírja a terhességet, és még mindig elég fiatal vagyok ahhoz, hogy egy másik családnak is segíthessek” – érvelt.
Ami azokat a családokat illeti, akiknek segített, Emily mindegyikükkel tartja a kapcsolatot. „Állandóan látom a gyerekek fényképeit, és a születésnapjukon mindig igyekszem ajándékot küldeni nekik, bár bevallom, ez már kezd egy kicsit költséges lenni” – ismerte el nevetve.
Ami saját, béranyasággal foglalkozó ügynökségét illeti, Emily így fogalmazott: „Az az életcélom, hogy segítsek a béranyáknak, a donoroknak és azoknak a családoknak, akik ezt az utat választják, hogy új életet hozzanak a világra. Mindezt személyes tapasztalatból teszem, ami sokat segít.”