KezdőlapVilág„19 éves sziámi ikrek vagyunk, de boldogok vagyunk együtt”

„19 éves sziámi ikrek vagyunk, de boldogok vagyunk együtt”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Sohna és Mohna Singh összenőtt egypetéjű ikrek, akik az indiai Pandzsáb tartományban élnek. A szüleik nagyon rosszul álltak anyagilag, ezért lemondtak a gyerekekről, akik a Pingalwara Charitable Society alapítványnál nőttek fel, és itt végezték el a tanulmányaikat is.

Mivel a törzsüknél nőttek össze, ez azt jelenti, hogy mellkastól felfele mindkettejüknek külön szerveik vannak, és két-két karjuk, de közös például a gerincvelőjük, az epehólyagjuk és a lépük is, és csak egy pár lábuk van. Az orvosok megállapították, hogy képtelenség lenne úgy szétválasztani őket, hogy mindketten életben maradjanak, de Sohna és Mohna már gyerekkorukban megtanulták, hogy mozogjanak koordináltan, és nagyon jól boldogulnak együtt.

„Gyerekkorunk óta sokat játszottunk, és megtanultuk, hogyan koordináljuk a mozdulatainkat, például azt, hogy maradjunk egyensúlyban, és hogy járjunk. Nem szoktunk veszekedni vagy vitatkozni, legalábbis próbálkozunk, mivel összenőtt ikrek vagyunk, és állandóan együtt kell lennünk. Tehát mi értelme lenne veszekedni vagy vitatkozni?” – mondják.

A testvérek most villanyszerelőkként dolgoznak, ez a szakma már gyerekkoruktól fogva érdekelte őket, és még az órákról is folyton meglógtak, hogy megfigyelhessék az iskola villanyszerelőjét munka közben, és kérdéseket tehessenek fel neki. Az ikrek másik nagy álma, hogy híres énekesek lesznek, és biztosak benne, hogy egy nap ezt is elérik majd.



Sohna és Mohna igyekeznek minél teljesebb életet élni, és nem szeretik, ha mások szánalommal néznek rájuk. Azt mondják, leginkább a helyiek reagálnak rosszul, amikor meglátják őket, a külföldiek általában inspirálónak tartják őket, és ők is így gondolnak önmagukra. Elszomorítja őket, hogy a helyi közösség tagjai sokszor előítéletesek velük szemben.

„Az embereknek nem gúnyolódniuk kellene rajtunk, hanem inspirációt kellene meríteniük belőlünk. A legtöbb összenőtt iker élettartama rövid, de mi 19 évesek vagyunk, és még élünk. Isten ezt az életet adta nekünk, és mi élünk” – mondják az ikrek.

„Azt üzenjük a világnak, hogy boldogok vagyunk együtt. Azt akarjuk, hogy az emberek tanuljanak tőlünk, inspirációt merítsenek belőlünk, mert úgy éljük az életünket, ahogy akarjuk, annak ellenére, hogy összenőtt ikrek vagyunk. Ne vesztegesd az időt, élj minél teljesebb életet” – tanácsolja Sohna és Mohna.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet