A 14 éves Caroline Glachan holttestét 1996. augusztus 25-én találták meg a skóciai Nyugat-Dunbartonshire környékén, a Leven folyó partján. A három gyilkost végül 2019-ben fogták el, miután a skót rendőrség újravizsgálta az ügyet.
Donna Marie Brand, Robert O’Brien és Andrew Kelly tizenévesek voltak, amikor elkövették a kegyetlen bűncselekményt, de csak évtizedekkel később állították őket bíróság elé. Mindhármukat idén januárban, kéthetes tárgyalás után ítélték el a gyilkosságért. Brand esetében az ítélethirdetést egészségügyi okok miatt elhalasztották.
A most 44 éves Brand végül a Glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és legkorábban 17 év után kérelmezheti a feltételes szabadlábra helyezést.

A 45 éves O’Brient legalább 22 év börtönre, míg a 44 éves Kellyt legalább 18 évre ítélték.
Lord Braid bíró azt mondta, hogy O’Brien, aki a gyilkosság idején 18 éves volt, és kapcsolatban állt Caroline-nal, volt az elsődleges elkövető, de Brand és Kelly nem kevésbé bűnösök a gyilkosságban. A bíró a bűncselekményt brutálisnak, betegesnek és szadistának minősítette.
Bár nincs konkrét bizonyíték, ami arra utalna, hogy Brand részt vett volna magában a konkrét támadásban, az esküdtszék megállapította, hogy kivette a részét a gyilkosság kitervelésében. Az esküdtszék azt is megállapította, hogy azért fenyegette meg az áldozatot, mert felháborította, hogy Caroline találkozgatott O’Briennel, akivel neki is kapcsolata volt. A bíró azzal érvelt, hogy Brand tisztában volt O’Brien és Kelly szándékával, és bár ő maga talán nem támadott rá Caroline-ra, a felelősség őt is terheli.



Caroline állítólag szerelmes volt O’Brienbe, de az édesanyja ellenezte a kapcsolatukat, mivel a fiú idősebb volt nála, ráadásul a lánya korábban már elárulta, hogy O’Brien kezet emelt rá.
A gyilkosság estéjén a tettesek megbeszélték, hogy éjfélkor találkoznak a Leven folyó felett átívelő hídon, majd brutális kegyetlenséggel meggyilkolták a 14 éves lányt.
Caroline-t legalább tízszer ütötték fejbe, és súlyos koponyatöréseket szenvedett. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy amikor a gyilkosok otthagyták a lányt a folyóban, valószínűleg még életben volt, de vízbe fulladt. Holttestét néhány órával később egy járókelő találta meg.
Bár az ügyben nyomozás indult, akkoriban nem sikerült előállítani a tetteseket, de 2019-ben a rendőrség újra elkezdte vizsgálni az ügyet. A tisztviselők újra kihallgatták azokat az embereket, akik abban az utcában laktak, ahol O’Brien, Kelly és Brand aznap este állítólag találkoztak.

Egy szomszéd azt mondta, hogy látta, amint négy ember, köztük Kelly és akkori barátnője, Sarah Jane O’Neill, aki azóta már meghalt, elhagyta a lakást éjfél előtt. Kelly és O’Neill két gyerekre vigyázott, akiket szintén magukkal vittek, amikor csatlakoztak O’Brienhez és barátnőjéhez, Brandhez. Amikor elhagyták a házat, magukkal vitték a 4 éves Archie Wilsont és öccsét, Jamie-t is.
Az akkor 4 éves Archie által mondottak végül kulcsfontosságú bizonyítéknak minősültek az ügyben. A kisfiú, aki szemtanúja volt a gyilkosságnak, másnap elmondta az édesanyjának, mit látott, de akkoriban senki nem vette őt komolyan.
Caroline apja, William és édesanyja, Margaret McKeich jelen voltak a bíróságon az ítélethirdetésen, és örültek, hogy végre igazságot szolgáltattak lányuk meggyilkolásának ügyében.