KezdőlapVilág„4 millió dollárt örököltem, a barátom azt akarja, hogy mostantól én fizessem...

„4 millió dollárt örököltem, a barátom azt akarja, hogy mostantól én fizessem egyedül a számláinkat”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A nő, aki egyik napról a másikra milliomos lett, a Reddit-en osztotta meg, milyen problémát okozott a váratlan vagyon közte és a párja között.

Elmondta, hogy a nagyapja komoly örökséget hagyott rá – 4 millió dollárt – ezért néhány dolgot azonnal megváltoztatott az életében.

„Miután túltettem magamat a kezdeti sokkon, megragadtam az alkalmat, hogy végre felmondjak a munkahelyemen (amit nagyon utáltam), mivel nincs semmilyen fennálló tartozásom, és könnyedén meg tudok élni évi 40 ezer dollárból” – írta.

„Eléggé introvertált vagyok, ezért több, mint boldoggá tesz, ha otthon maradhatok, és művészettel/zenével és az egyéb érdeklődési köreimmel foglalkozhatok, valamint számítógépes játékokat játszhatok.”

Csakhogy néhány olyan változás is bekövetkezett, amire nem számított: „Amióta megörököltem a pénzt, a barátom nyomást gyakorol rám, hogy fedezzem a lakásunk teljes bérleti díját és a számlákat (1200 dollár havonta), és kezdjünk el pénzt félretenni egy közös megtakarítási alapba.”

A nő elmagyarázta, hogy a barátjával körülbelül másfél éve vannak együtt, és egyelőre nem házasok. Azt is megjegyezte, hogy jelenleg fele-fele arányban osztoznak a lakbéren, de amióta hozzájutott az örökségéhez, elkezdett fizetni egy házvezetőnőt is, aki hetente néhányszor kitakarít.



„Megmondtam a barátomnak, hogy nem jogosult a pénzemre, ő pedig azt mondta, hogy önző vagyok, amiért elvárom tőle, hogy még mindig járuljon hozzá a lakbérhez, amikor én könnyen megengedhetném magamnak, hogy az egészet kifizessem” – zárta a nő a bejegyzését.

A fórum felhasználóinak véleménye megoszlott a témában. Voltak, akik egyértelműen a nő oldalán álltak, mások azonban a barátja védelmére keltek.

„Ez a TE pénzed. TE rendelkezel ezzel a pénzzel, és azt teszel vele, amit akarsz” – írta egy hozzászóló.

„El tudnám képzelni, hogy megbeszéljük, hogy más munkát végezzen, de azt, hogy csak lazítson és éljen az örökségedből?” – erősítette meg egy másik válaszadó is.

„Van egy olyan gyanúm, hogy a pénz sokkal tovább fog tartani, mint a kapcsolatotok” – jegyezte meg egy harmadik kommentelő is.

Mások azonban próbálták a nő barátjának szemszögéből megközelíteni a dolgot. „Én komolyan átgondolnám a kapcsolatomat, ha a barátnőm kapna egy nagy örökséget, azonnal nyugdíjba vonulna, és élete végéig csak téblábolna” – vetette fel egy felhasználó.

Míg egy másik azt mondta, hogy bár a barátja cselekedetei helytelenek voltak, nem várhatja el, hogy a kapcsolatuk egyáltalán ne változzon meg, és az a minimum, hogy elbeszélgetnek a jövőről.

„Teljesen megértem a barátod nézőpontját. Ez egy több mint egyéves kapcsolat, együttéléssel, ez már elég komolynak számít” – írta egy újabb kommentelő.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet