KezdőlapKiemelt5 év után ébredt fel a kómából a nő, és összetört a...

5 év után ébredt fel a kómából a nő, és összetört a szíve, amikor látta, hogy három gyereke közben felnőtt

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egy háromgyerekes édesanya öt évet hagyott ki gyerekei életéből, amíg kómában feküdt egy autóbalesetet követően. Bár a legtöbben már feladták a reményt, csodával határos módon felébredt, és jó úton halad a felépülés felé.

A michigani Jennifer Flewellen 2017. szeptember 25-én szenvedett autóbalesetet. Az akkor 35 éves nő reggel elvitte három fiát, Skylart, Daetont és Juliant az iskolába, és utána elindult a munkahelyére. Útközben azonban egy póznának ütközött az autójával, és eszméletét vesztette.

Közel öt évig kómában feküdt, édesanyja, Peggy Means pedig szinte minden nap mellette volt, és nem adta fel a reményt, annak ellenére, hogy az orvosok azt mondták, nem sok esélyt látnak a felépülésre. Means azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt a lehetőséget, és nem egyezett bele abba, hogy lekapcsolják a gépeket, amik életben tartották a lányát.

5 év után ébredt fel a kómából a nő, és összetört a szíve, amikor látta, hogy három gyereke közben felnőtt
Fotó: Jennifer Flewellen/Facebook

Flewellen 2022. augusztus 25-én ébredt fel a kómából, állítólag közvetlenül azután, hogy az édesanyja elmesélt neki egy viccet, ami megnevettette. Egy 2023 decemberében adott interjúban Means felidézte a csodát, és bevallotta, hogy amikor lánya nevetve felébredt, először megijedt.

Means megörökítette a pillanatot, amikor a lánya magához tért, és elküldte a videót a családtagoknak és barátoknak. Másnap a nőt meglátogatták a fiai, de ez rendkívül érzelmes és megrázó pillanatnak bizonyult.

A nő legkisebb fia, Julian 11 éves volt, amikor édesanyja balesetet szenvedett, időközben azonban betöltötte a 17-et. Skylar és Daeton pedig már 21, illetve 19 évesek, és befejezték a középiskolát.



Julian felidézte, hogy az édesanyja szeme ugyan felcsillant, amikor először megpillantotta őt, miután felébredt, de a tény, hogy kihagyott öt évet a fiai életéből, nagyon megviselte őt.

5 év után ébredt fel a kómából a nő, és összetört a szíve, amikor látta, hogy három gyereke közben felnőtt
Fotó: Jennifer Flewellen/Facebook

„Amikor ténylegesen megtudta a korunkat, az összetörte a szívét. Elkezdett sírni” – mondta Julian.

Amikor Flewellen felébredt, nem tudott beszélni, és az édesanyja szerinte eleinte nagyon sokat aludt, de aztán fokozatosan visszanyerte az erejét. Means szerint, miután mindenkit tájékoztatott arról, hogy lánya végre felébredt, a legtöbben nem hittek neki. Még a kórházi személyzet egy része is kételkedett abban, hogy a most 41 éves Flewellen az ébredés után valóban felépülhet.

Ez nagyon ritka. Nem csak felébredt, de sokat is fejlődött. Talán a betegek 1-3%-a ébred fel és tesz ilyen mértékű előrelépést” – mondta a nő orvosa, Dr. Ralph Wang. Az orvosok korábban biztosak voltak benne, hogy még ha fel is ébred, a háromgyerekes édesanya soha többé nem lesz képes járni vagy beszélni.

Flewellen azonban figyelemre méltó előrelépést tett, amióta magához tért. Beszéd- és fizioterápiát is kapott, de egyelőre még nem tud járni, sem pedig egyedül enni vagy felöltözni, és a beszédkészsége is korlátozott.

5 év után ébredt fel a kómából a nő, és összetört a szíve, amikor látta, hogy három gyereke közben felnőtt
Fotó: Jennifer Flewellen/Facebook

2023 novemberében Dr. Wang azt mondta, Flewellen még legalább három-négy hétig marad a Mary Free Bed Rehabilitációs Kórházban, ahol kezelést kap.

Az orvosi személyzet bízik abban, hogy képes lesz visszanyerni a mozgáskészségét, és idővel önállóan is boldogul az olyan hétköznapi tevékenységekkel, mint például az öltözködés.

Miután kiengedik a kórházból, csatlakozhat egy járóbeteg-programhoz, vagy választhatja az otthoni terápiás kezelést – a cél, hogy egy járókeret segítségével újra elkezdjen járni.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet