Egy 8 éves kislány, Sophie Cromer az Alabamai Gyermekkórházban találkozott először Maycie Fuselierrel, a csontvelődonorral, aki megmentette az életét, és a találkozás mindkettőjük számára megható pillanat volt.
Sophie 2022 szeptemberében 6 éves volt, amikor aplasztikus vérszegénységet diagnosztizáltak nála, egy ritka és súlyos betegséget, ami akkor jelentkezik, amikor a csontvelő nem tud elég vérsejtet termelni, és fennáll a vérszegénység, vérzékenység és fertőzések veszélye.
Sophie édesanyja, Candace Cromer elmondta, hogy miután végeztek egy kis kutatást a betegséget illetően, megtudták, hogy az egyetlen megoldás a csontvelő-átültetés.
Maycie Fuselier 3 évvel korábban jelentkezett csontvelő donornak, és már meg is feledkezett a dologról, amikor felhívták telefonon, hogy van valaki, akin segíthet. „Nagyon izgultam, és felhívtam az apámat. Ő azt mondta, hogy imádkozzak, és gondolkodjak el rajta, és én megtettem. Annyira örülök, hogy igent mondtam” – mondta Maycie.
Sophie 2023 januárjában esett át a csontvelő-transzplantáción, ami szerencsére sikeres volt, és hamarosan elkezdte jobban érezni magát.
A műtét óta majdnem két év telt el, és Sophie most végre újra élvezheti a gyerekkorát. „A véraláfutások és az alacsony vérlemezkeszám miatt nem engedték táncolni vagy bármi más fizikai tevékenységet végezni, de most ősszel elkezdte az első táncóráját, és nagyon szereti. Visszatért az iskolába, visszatért önmagához” – mondta az édesanyja.
Sophie és Maycie szeptember 4-én találkoztak először az Alabamai Gyermekkórházban. Az ehhez hasonló találkozók hagyománynak számítottak a kórházban, de ez volt az első alkalom a koronavírus járvány kezdete óta, hogy sor kerülhetett rá. Amikor Maycie belépett, Sophie azonnal odaszaladt hozzá, hogy átölelje, és mindketten sírva fakadtak.
„Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást, ő is sírt, és felnézett rám. A könnyeim csak potyogtak. Ez kész őrület volt, nem éreztem valóságosnak” – mondta Maycie.
„Ezek azok a napok, amelyek átsegítenek a nehéz időszakokon” – tette hozzá a kórház egyik orvosa, Dr. Hilary Haines.
Maycie mindenkit arra bíztat, hogy jelentkezzen donornak. „Ne is gondolkodj rajta. Csak tedd meg. Mindenképpen” – mondta.