A Down-szindrómában szenvedő Lisa Newtop 1996-ban adott életet Nic nevű kisfiának, annak ellenére, hogy sokan nem tartották ezt jó ötletnek, és több barátját is elveszítette a döntése miatt. Édesanyja azonban mindenben támogatta, és végül közösen nevelték fel a szintén Down-szindrómával született kisfiút.
Lisa mindig is nagyon önálló volt, és már 16 évesen bátran kijelentette, hogy szeretne elköltözni otthonról, és saját családot alapítani. De amikor 30 éves korában teherbe esett mindenkit, még az édesanyját, Patti White-ot is meglepte.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
Bár ekkor már volt munkája és tartós párkapcsolatban élt, néhány barátja megkérdőjelezte a döntését, és el is távolodtak tőle. Lisa azonban biztos volt a dolgában, és az édesanyja minden lépésnél támogatta.

Lisa egy hangüzenetben közölte az édesanyjával, hogy nagymama lesz, és Patti azt mondja, háromszor is végighallgatta azt, mert nagyon izgatott volt. Közeli barátai azonban nem támogatták Lisa terhességét.
„Nem szabadna ezt vállalnod, talán próbálkozhatnál nyitott örökbefogadással” – javasolták, Lisa azonban hallani sem akart arról, hogy lemondjon a babáról.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
Patti, aki csak néhány éve volt együtt akkori párjával, Normmal, kezdetben aggódott a férfi reakciója miatt, de Norm gyorsan megnyugtatta, amikor egyértelművé tette az álláspontját: „Nem számít, hogy döntötök, én ott leszek melletted” – mondta.
Lisa, és párja, Tim, mindketten izgatottan várták a baba érkezését, aki végül 1996. február 10-én született meg. Édesanyjához hasonlóan Nic is Down-szindrómában szenved, és Lisa kezdetben nehezen boldogult, bármennyire is vágyott az anyaságra.

Patti szerint Lisát nagyon megviselte, ha Nic sírt, és nem tudta megérteni, hogy a kisbabák néha minden különösebb ok nélkül is sírnak. Valahányszor a kisfiú sírva fakadt, azt hitte, hogy fájdalmai vannak, és önmagát hibáztatta ezért. Végül Lisa és Tim úgy döntöttek, Sacramentóba költöznek, hogy közelebb lehessenek Pattihez és Normhoz.
„Tudtuk, hogy sok támogatásra és segítségre lesz szükségük” – magyarázta Patti, hozzátéve, hogy több szakértő véleményét is kikérték, például a megfelelő játékok kiválasztásához is. De az út még így sem volt zökkenőmentes.
Lisa kezdetben türelmetlen és ingerlékeny volt: „Amikor Nic még kicsi volt, és valami olyasmit csinált, ami bosszantotta őt, azt hitte, szándékosan teszi, és ideges lett” – mesélte Patti.
Nic mindössze 5 éves volt, amikor az édesapja elhunyt egy szívbetegség következtében, de édesanyja és nagymamája a legnagyobb szeretetben neveltél fel őt. Most 27 éves, és még mindig Pattivel él a kaliforniai Stocktonban, Lisa pedig szintén a közelben lakik. Nic mindig is úgy érezte, hogy „két anyukája van”, és nagyon hálás nekik: „Szerencsés vagyok, hogy két anyukám lehet” – mondta.

Nicnek számtalan nagy álma van, többek között szeretne DJ, rapper és filmrendező lenni – színészként már szerepelt néhány filmben és televíziós műsorban, és Patti szerint folyamatosan forgatókönyveket ír.
Lisa a nehézségek ellenére soha nem bánta meg a döntését, és nagyon büszke a fiára. Patti szerint azonban a lányának nehézséget okoz, hogy felnőttként kezelje a fiát, és gyakran megpróbál beleavatkozni a döntéseibe.
Norm 2021-ben meghalt, így a most 75 éves Patti egyedül próbálja biztosítani Lisa és Nic jövőjét, de sajnos elég bizonytalan ezzel kapcsolatban: „Ez a milliárd dolláros kérdés mindenki számára, akinek fogyatékkal élő gyerekei vannak, és jelenleg nem vagyok elégedett a válaszommal” – magyarázta.

Az aggodalmak ellenére a nagymama ugyanakkor bizakodó is, hiszen Nic 2020-ban elvégezte az egyetemet, és a közeljövőben szeretne saját otthont találni.