Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!

Egy férfi azt állítja, hogy utazott az időben – állítása szerint részt vett az Amerikai Egyesült Államok kormányának titkos programjában, és a kísérletek során több alkalommal is utazott az időben.

Andrew Basiago amerikai ügyvéd meglehetősen abszurd történettel állt elő: azt állítja, hogy élete során már többször utazott az időben. Azt mondja, az első időutazására 7 évesen került sor, 1969 őszén.

Andrew Basiago elmondása szerint 1968 és 1972 között elképesztő kísérletsorozatban vett részt, amelyet a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency, azaz a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) szervezett meg. Azt állítja, hogy a kísérletekben 140 gyerek és 60 felnőtt vett részt, köztük ő és az apja is.

Basiago szerint a titkos projekt a gyerekek részvételén állt vagy bukott, mert őket még kevésbé érinti az időutazás sokkja, mint a felnőtteket, és könnyebben alkalmazkodnak az utazás ezen formájához. A férfi állítása szerint a kormány hatalmas összegeket fektetett be a Project Pegasus megvalósításába, és alaposan kielemezték Einstein relativitás elméletét, hogy megépíthessék az időgépet. Végül azonban úgy ítélték meg, hogy a program túlságosan veszélyes, és leállították azt.

Andrew Basiago szerint egy 1863-ban készült képen is feltűnik.

Hová küldték el a kísérletek során a férfit állítása szerint

Andrew Basiago arról is mesélt, hová és milyen időpontokba utazott. Elmondása szerint a kormány célja egyrészt az volt, hogy tanulmányozza az időutazás hatásait, de egyúttal az is, hogy ezáltal fontos információkat juttasson el az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez, a múltbeli és jövőbeli eseményekről egyaránt.

Az ügyvéd állítása szerint visszautazott az 1800-as évekbe, pontosabban 1863. november 19-ére, Gettysburgbe, ahol Abraham Lincoln az amerikai polgárháború idején elmondta híres beszédet.

Ugyanakkor azt is állítja, hogy eljutott a Ford Színházba is, azon az estén, amikor Lincolnt meggyilkolták. Elmondása szerint a Marson is járt, azzal a küldetéssel teleportálták a bolygóra, hogy nagykövetként lépjen fel az idegen civilizációkkal kialakított kapcsolatban.

A titkos projekt

Andrew Basiago arról is beszámolt, milyen technológiát alkalmaztak a projekt megvalósításához. Elmondása szerint az időgépet a híres fizikus, Nicola Tesla tervei alapján készítették el. 1943. január 7-én Teslát holtan találták szállodai szobájában, és miután átkutatták a szobáját, az amerikai titkos ügynökök érdekes információkra bukkantak.

Ezek felhasználásával sikerült kidolgozniuk azt a technológiát, ami lehetővé teszi az időutazást. Tesla halála előtt állítólag az egyesített térelmélet kidolgozásával foglalkozott, és míg hivatalosan azt állítják, soha nem találtak erre vonatkozó dokumentumokat, Basiago szerint a CIA birtokába jutott ennek az elméletnek, és ez alapján fejlesztette ki azt az eszközt, amellyel lehetséges az időutazás és a teleportálás.

„Megnyílt egy alagút a térben és az időben, olyan, mint egy szappanbuborék. És amikor ez a buborék bezárult, máshol voltam a térben és az időben.” – mesélte Andrew Basiago.

Az amerikai ügyvéd jelenleg egy új Project Pegasuson dolgozik, és próbál nyomást gyakorolni a kormányra, hogy hozza nyilvánosságra a teleportálás technológiáját.

Forrás: gaia.com, huffpost.com