Egy fiatal házaspár, Ryan Finley és Jill Finley élete egyik pillanatról a másikra megváltozott 2007 májusában, amikor egy szombat reggel Ryan nem tudta felébreszteni a feleségét.
Amikor Ryan aznap felébredt, eleinte úgy tűnt, minden rendben van. A férfi ránézett az órájára, és mivel látta, hogy már elég késő van, úgy döntött, felébreszti a feleségét. „Elindultam felébreszteni Jillt, ami már önmagában is egy csodának számított, mivel soha nem szoktam őt felébreszteni szombat reggel” – emlékezett vissza.
De hiába szólongatta Jillt, a nő nem válaszolt, és akkor sem reagált, amikor megpróbálta felrázni őt álmából. Ryan azonnal mentőt hívott, és közben megpróbálta újraéleszteni a feleségét.

A kórházban megállapították a hirtelen szívmegállást, és miközben azon dolgoztak, hogy stabilizálják a nő állapotát, Ryan a sürgősségi osztály folyosóján várakozott. Amikor az orvos végre kiment hozzá, hogy beszámoljon Jill állapotáról, azt mondta a férfinek, hogy kezdjen el imádkozni, és Ryan ekkor értette meg, mennyire kritikus a helyzet.
„Amikor egy orvos azt mondja neked, hogy kezdj el imádkozni, azt hiszem, ennél súlyosabb nem lehet a helyzet” – mondta.
Nem sokkal később az orvosok közölték Ryannel, hogy a felesége kómában van. A férfi nem tudta elhinni, hogy 31 éves felesége, aki mindig tele volt életerővel, az életéért küzd.
Jill két hétig feküdt kómában, és ezalatt folyamatosan érkeztek látogatók a kórházba, hogy támogassák őt és Ryant. Jill egyik unokatestvére is meglátogatta a nőt, és legalább egy órán át olvasott fel neki a Bibliából. Mielőtt távozott volna, otthagyta a Bibliát, és azt mondta Ryannek, olvasson fel belőle részleteket a feleségének, ha kedve van hozzá. Attól a naptól kezdve Ryan minden nap felolvasott Jillnek a Bibliából, és reménykedett benne, hogy felébred.

Amikor Jill már 11 napja volt kómában, Ryan hazament, hogy egy kis ideig egyedül lehessen. Az orvosok azt mondták, nem látnak rá esélyt, hogy a felesége felépüljön, és azt tanácsolták neki, egyezzen bele, hogy lekapcsolják a gépekről. Ryan komolyan elgondolkozott a kérdésen, és végül meghozta a nehéz döntést. Másnap megadta a beleegyezését az orvosoknak.
A 14. napon Jillt lekapcsolták a gépekről. Ryan tudta, hogy ez azt jelenti, hogy a felesége hamarosan meghal, és egyáltalán nem számított arra, ami ezután történt. Körülbelül 5 órával azután, hogy lekapcsolták a gépekről, Jill mocorogni és motyogni kezdett. Ryan azt hitte, hogy ezek felesége utolsó pillanatai, és mivel képtelen volt végignézni, ahogy meghal, kiment a váróterembe.
Nem sokkal később azonban kiment utána az ápolónő, és visszahívta. „A nővér kijött utánam, és azt mondta: Azt hiszem, be kell jönnie, beszél” – idézte fel a férfi.
Ryan azt feltételezte, hogy ez lesz az utolsó beszélgetése a feleségével, de meglepő látvány fogadta. „Bementem, és Jill beszélt. Először azt mondta: Vigyél el innen. Haza akarok menni” – mesélte a férfi.

Ryan megdöbbent, de nem volt biztos benne, hogy Jill valóban teljesen magánál van, ezért feltett neki egy sor kérdést, rákérdezett például házi kedvenceik nevére, és néhány matematikai feladványt is feladott, amikre a nő helyesen válaszolt. Jill ezután arra kérte a férjét, hogy vigye el őt vacsorázni a kedvenc mexikói éttermébe.
Jill később azt mondta, nem emlékszik semmire abból az időszakból, amikor kómában volt, csak annyit érzett, hogy egy ideig távol volt, aztán visszatért. Azt mondta, nem hibáztatja Ryant, amiért úgy döntött, lekapcsolja őt a gépekről, mert nem akarta volna „zöldségként” leélni az életét.
A felépülés időbe telt, és a nőnek újra kellett tanulnia bizonyos motoros készségeket – újra meg kellett tanulnia például fogat mosni, és bekötni a cipőfűzőjét – de végül teljesen felépült. Amikor Ryant megkérdezték, szerinte mi hozta vissza a feleségét, a férfi azt válaszolta: „Isten. Isteni beavatkozás. Őszintén így érzem.”
Mindketten úgy érezték, hogy kaptak egy második esély, és azóta mindig figyelnek arra, hogy egymás mellett legyenek. Az átélt borzalmak után Ryan még sokáig szorongással küzdött.
„Még mindig nem telik el úgy éjszaka, hogy ne ébrednék fel. Ilyenkor általában, egy kicsit megrúgom Jillt, és ha visszarúg, tudom, hogy minden rendben van” – magyarázta.
