A kisgyerekek még állandó felügyeletre szorulnak étkezéskor, hogy ne álljon fenn a fulladás veszélye. De néha még teljes felügyelet alatt is előfordulhatnak súlyos incidensek. Egy ausztrál édesanya is hasonló helyzetbe került, amikor a kisfia félrenyelte az ételt, mert köhögött, és fulladozni kezdett.
Az eset idén márciusban történt, egy vasárnap, amikor Julia éppen egyéves kisfiát etette. A gyereknek néhány napja torokgyulladása volt, amitől csúnyán köhögött, és egy ponton fulladozni kezdett az ételtől – írja a honey.nine.com.au.

„Hudson nagyszerűen boldogul egyedül az evéssel. Mindig tudja, mikor kell valamit kiköpnie, köhögnie, és vizet inna, ha szükséges. De néhány napja erősen köhögött a krupp miatt, és fulladozni kezdett az ételtől. Rémülten nézett rám, és kezdett elkékülni” – mesélte Julia.
Az édesanya azonnal elkezdte az elsősegélynyújtást. „Azonnal elkezdtem az elsősegélynyújtást, hogy felszabadítsam a légutakat, de még mindig küszködött, hogy kiköpje az ételt. Hisztérikusan köhögött, sírt a félelemtől, és a bőre színe még mindig lila és kék árnyalatok között váltakozott” – idézte fel az édesanya.
Miután elvégezte az elsősegélynyújtás lépéseit, amit egy kurzuson sajátított el, azonnal mentőt hívott, de 20 percig kellett várakozniuk, mivel egyetlen mentőautó sem volt szabad. Hudson még mindig köhögött és sírt.

„Amikor sírni kezdett, tudtam, hogy nagyjából felszabadítottam a légutakat, de azt is tudtam, hogy valami még mindig lehet ott” – mondta az édesanya. Közben megérkezett egy mentőcsapat, és mellettük maradtak, amíg egy mentőautó is a helyszínre ért.
Hudson oxigént kapott, és a Geelong Kórházba szállították. Ott további 2 és fél órát kellett várnia, mert rengeteg volt az ellátásra szoruló beteg. Az orvosok röntgenfelvételt készítettek, megállapították, hogy van valami a gyerek tüdejében, és átszállították a Melbourne-i Gyermekkórházba.
„Az orvosok és a nővérek hihetetlenek voltak. Megállapították, hogy műtétre van szükség ahhoz, hogy lássák, mi van a légutakban és a tüdőben. Még soha nem rettegtem ennyire. A kisfiam kritikus állapotban volt, és semmit sem tehettem, hogy segítsek. Bebugyolálták, mint egy kis tacót, és azt mondták, hogy üljek mellé, miközben elaltatják. Az volt az elképzelés, hogy én legyek az utolsó ember, akit elalvás előtt lát, és az első, akit megpillant, amikor felébred. Megpusziltam, és fogtam a kis kezét. Aztán kimentem és a sebészekre bíztam. Rendkívül nehéz pillanat volt, még úgy is, hogy tudtam, a legjobb kezekben van. Megszakadt a szívem” – mesélte Julia.

Az édesanya a Tiny Hearts Education Instagram oldalán osztott meg további részleteket kisfia állapotáról.
„Az orvosok horzsolásokat és sok gennyet találtak a tüdejében, amit kiszívtak onnan, de szerencsére nem találtak nagyobb idegen testet. A felépülés nehéz volt, de tudtam, hogy minden rendben lesz, amikor felemelte a kezét, és az ajkamhoz nyomta, hogy megpusziljam, ahogy akkor szokta, amikor megetetem. Végül enni és inni is tudott egy keveset, és kezdett magához térni, aztán kedd este kiengedték a kórházból, még épp idejében, hogy otthon, a saját kiságyában ébredhessen a születésnapján, ami szerdán volt” – mondta az anyuka.

Az incidens után az édesanya más szülőket is figyelmeztetni akart az elsősegély tanfolyamok fontosságára, ezért mesélte el a történetét a Tiny Hearts Education Instagram oldalán.
„Kérlek benneteket, feltétlen tájékozódjatok, és vegyetek részt egy elsősegélynyújtó tanfolyamon kisgyerekek számára. Bár nehéz elhinni, hogy valami rossz történhet veled, ez bármikor bekövetkezhet. Kedves anyukák, öleljétek meg a gyerekeiteket minden nap, mert minden velük töltött nap igazi ajándék. Nem is lehetnék büszkébb a kisfiamra. Ő egy igazi szuperhős. Hálás vagyok a Tiny Heartsnak, mert nekik köszönhetően tudtam, mit kell tennem vészhelyzetben. Az incidens után, amelyen keresztülmentem, küldtem nekik egy e-mailt, amelyben kifejeztem szívből jövő hálámat” – írta az édesanya.
Fotó: tinyheartseducation/Instagram
