Melanie Salazar a múlt hétvégén szerezte meg a diplomáját a San Antonio-i Texasi Egyetemen.
87 éves nagyapja, Rene Neira pedig végig ott volt mellette, hiszen ő is most szerezte meg a diplomáját.
Ezzel a kedves pillanattal lezárult egy szakasz a nagyapa és az unokája életében, ami eredetileg 2016-ban vette kezdetét.

2016-ban Melanie megosztott egy fotót a Twitteren, amelyen akkoriban 82 éves nagypapájával látható, az idős férfi első tanítási napján a Palo Alto College-ban.
A lánynak az volt az első éve a főiskolán, a nagyapjának pedig még egy utolsó kurzusra volt szüksége, hogy közgazdászként diplomát szerezzen.
A BuzzFeed News szerint Rene az 1950-es években rövid ideig a St. Mary’s University tanulója volt, de amikor megismerkedett a feleségével, abbahagyta a tanulmányait, hogy családot alapítsanak.
Az évek során beiratkozott egy-egy kurzusra, de csak felesége 2009-ben bekövetkezett halála után döntött úgy, hogy megszerzi a diplomát.

„Néha azon tűnődöm, vajon mi a fenét csinál egy 82 éves férfi a főiskolán?” – nyilatkozta Rene Neira a BuzzFeed Newsnak még 2016-ban. „De valami mégis tartja bennem a lelket. Azt hiszem, ez mentálisan is éberen tart.”
Miután Rene megszerezte a főiskolai diplomáját, szeretett volna továbbtanulni, és egyetemi diplomát szerezni.
Amikor Melanie is elvégezte a főiskolát, a nagyapjával együtt iratkoztak be az egyetemre, és továbbra is együtt jártak be az órákra.
Végül mindketten elvégezték az alapképzést, és átvehették a diplomájukat.
Melanie kerekesszékben tolta a nagyapját az ünnepségen, mivel az idős férfi halálos beteg, és hospice ellátásban részesül. Amikor felmentek a színpadra, hogy átvegyék a diplomájukat, a jelenlévők ujjongva tapsoltak nekik.