A házaspár már két gyereket nevelt, és meglehetősen elfoglaltak voltak, amikor az örökbefogadással foglalkozó ügynökség újból megkereste őket. Először fogalmuk sem volt, mit tegyenek, de aztán örökbefogadott fiuk teljesen világossá tette előttük, mi a helyes döntés ebben a helyzetben.
A Utah államban élő házaspár, Joseph és Shanna Weight 2014-ben fogadta örökbe Milót, majdnem 10 évnyi házasság után, az An Act of Love Adoptions szervezeten keresztül.

Milo biológiai anyja attól félt, hogy a fiának is olyan rossz gyerekkora lesz, mint neki, ezért döntött úgy, hogy örökbe adja őt, hogy ezáltal egy jobb élet lehetőségét adhassa neki.
Az örökbefogadó anya, Shanna, és a férje akkoriban azért döntöttek az örökbefogadás mellett, mert a nőnek problémái voltak a testével, az alakjával. „Korábban táncos voltam, és sok olyan testképzavarom volt, ami akkoriban lehetetlenné tette a terhességet” – magyarázta Shanna.
Miután azonban Milóval nagyon könnyű dolguk volt, szerettek volna egy második gyereket is. Ezúttal a hagyományos utat választották, és Shanna nem sokkal később életet adott egy kisfiúnak, aki a Nash nevet kapta.

2019-ben, amikor Milo ötéves, Nash pedig kétéves volt, a házaspárnak nem volt könnyű dolga a két gyerekkel. De egy napon váratlanul felhívták őket a központból, ahol Milo örökbefogadását is intézték, és megkérdezték őket, nem vállalnának-e még többet.
Elmagyarázták, hogy Milo biológiai anyja hamarosan életet ad egy kislánynak, és megkérdezték, nem fogadnák-e örökbe Milo kishúgát is.
A kétgyerekes anyát teljesen elbizonytalanította a kérdés, és eleinte úgy érezte, nem állnak készen egy újabb gyerekre.
Shanna lassan megbarátkozott az ötlettel, de végül a nagytestvér, Milo, hozta meg a végső döntést. Joseph így emlékezett vissza az eseményekre: „Elmondtam Milónak, hogy az anyukája terhes, és ő elkezdett fel-alá ugrálni. Aztán az arcom elé emelte az ujját, egyenesen rám mutatott, és azt mondta: hazahozzuk azt a kisbabát.”

Ez a kijelentés megerősítette a szülők elhatározását, és a házaspár hazavitte a kisbabát. Onni még csak három hónapos volt, amikor hozzájuk került – a szülei szerint derűs, szelíd lélek.
Joseph elmondása szerint Milo imádja a kishúgát, és mindig szívesen csal mosolyt az arcára.
„Minden gyerekem úgy jött hozzám, ahogyan hozzám kellett jönnie, hogy megtanuljam azokat a leckéket, amelyeket meg kellett tanulnom az életemben” – nyilatkozott a szülővé váláshoz vezető újukról Shanna.

Előfordulhat, hogy valaki váratlanul, szinte a semmiből lép be az életünkbe, és a lehető leggyönyörűbb módon változtatja meg azt. Az örökbefogadás során a testvéreket gyakran elválaszthatják egymástól, bár természetesen igyekeznek ezt elkerülni, és Shanna és Joseph lehetővé tette, hogy két testvér együtt nőhessen fel.