Hei Mao Zhang blogger a közelmúltban eltöltött egy kis időt a kínai Csengcsou városában egy mikro-szállodában, és megmutatta az aprócska szobát, amiben a WC-csésze közvetlenül az ágy mellett található, és lényegében éjjeliszekrényként is funkcionál.
A nyolc négyzetméteres szoba Henan tartomány fővárosában, Csengcsouban bérelhető, és a berendezése meglehetősen meglepő – a WC-csésze ugyanis közvetlenül az ágy mellett található, körülbelül 30 centi távolságra a vendég fejétől.
A blogger egy rövid videót is megosztott, amin az ágyon fekszik, és az is látszik, hogy a WC-ülőke lecsukott fedelét éjjeliszekrénynek használta.
A mosdókagyló szintén közvetlenül az ágy mellett található, elég közel ahhoz, hogy akár az ágy szélén ülve is arcot moshasson az ember, vagy kezet mosson, miközben a WC-n ül.
Hei mindössze 3 órát töltött a nem mindennapi hotelszobában, és csak kíváncsiságból látogatott el oda. „Az ajtót kinyitva egy folyosót láttam. A folyosó mindkét oldalán olyan kis szobák sorakoztak, amiknek egy nagyobb lakás részét kellene képezniük, amit 5-6 kis fülékre osztottak” – magyarázta a blogger.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a WC-csésze túlságosan közel van az ágyhoz, ami enyhén kellemetlen szagokat eredményez a szobában.
A szálloda tulajdonosa ennek ellenére azt mondta, a mikro-szobákra hatalmas a kereslet, ami az árat tekintve érthetőnek tűnik – az aprócska szoba egy éjszakára körülbelül 7 fontba kerül – körülbelül 3 ezer forint.

A szállodába érkező vendégek többsége egy néhány száz méterre lévő kórház páciense, vagy a betegek hozzátartozója.
A szállodáról készült videó elterjedt az interneten, és többen is megosztották a véleményüket ezzel kapcsolatban. „Még egy börtöncella is nagyobb ennél” – írta egy hozzászóló.
Egy másik pedig hozzátette: „Ez egyszerűen lehangoló.” Egy harmadik felhasználó azonban megpróbált megoldást találni a kellemetlen szag problémájára: „Talán, ha az ember fordítva fekszik az ágyban, kevésbé érzi a szagokat” – írta.
De nem ez a kínai szálloda a legkisebb a világon – ezt a rekordot ugyanis 2008 óta a németországi Ambergben található Eh’haeusl Hotel tartja. A mindössze 53 négyzetméteres épület igazi luxusszállónak számít, ahol csak két vendég számára van hely, de egy szerelmespárnak kifejezetten tökéletes lehet.
A hálószobában kényelmes franciaágy várja a vendégeket, ugyanakkor televízió, sőt, még kandalló is található az aprócska szállodában, és egy mini wellness fürdőt is berendeztek az ingatlanban pezsgőfürdővel.
Az Eh’haeusl furcsa történelemmel büszkélkedhet. 1728-ban épült, amikor a fiatal pároknak földbirtoklási igazolásra volt szükségük a házasságkötéshez. Egy furfangos üzletember pedig kihasználta ezt a kínálkozó lehetőséget. Felépítette az aprócska épületet két már meglévő ház közé, és a házasodni kívánó párok, akik nem voltak ingatlantulajdonosok, megvásárolhatták azt, aztán eladhatták azt a következő jegyespárnak.
Az épületet 2008-ban felújították, és szállodává alakították, és nem sokkal később bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legkisebb szállodája.