KezdőlapVilágA kamasz lány mindössze 13 évesen felvételt nyert az orvosi egyetemre

A kamasz lány mindössze 13 évesen felvételt nyert az orvosi egyetemre

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Alena Analeigh Wicker nem olyan, mint a többi vele egyidős tinédzser. A 13 éves texasi lány tavaly, mindössze 12 éves korában befejezte a középiskolát, és most éppen két biológiai diplomát készül megszerezni az Arizonai Állami Egyetemen és az Oakwoodi Egyetemen, mielőtt 2024-ben elkezdené az orvosi egyetemet.

Alena júliusban jelentette be az Instagramon, hogy felvételt nyert a Burroughs Wellcome Scholars Early Assurance Programba az Alabamai Egyetemen. „Annyira keményen dolgoztam, hogy elérjem a céljaimat és megéljem az álmaimat. Sikerült” – írta a tinédzser.

Ez a program az orvosi egyetem és a történelmi fekete főiskolák és egyetemek közös projektje, ami korai felvétel biztosít azoknak a hallgatóknak, akik megfelelnek a követelményeknek. Alena a Good Morning Americának is beszélt az elért eredményeiről.

„Az volt a legcsodálatosabb pillanat, amikor megtudtam, hogy elfogadták a jelentkezésemet. Csodálatos volt számomra az a tudat, hogy elértem azt a célt, hogy ebben a korban bekerüljek az orvosi egyetemre” – mondta.

Alena vírusimmunológus szeretne lenni, hogy tanulmányozhassa a vírusokat, és segíteni tudjon az embereknek. A fiatal lány a héten ráadásul újabb érdemmel gazdagodhatott – megkapta a President’s Volunteer Service Award életműdíját. Ugyanakkor a Brown Stem Girl nevű szervezet alapítója is, amit azért hozott létre, hogy lehetőséget biztosítson a színesbőrű lányoknak a tudományos-technológiai tudományágak (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika – STEM) területén.

„Azért indítottam el a szervezetet, mert körülbelül 3 éves koromban kezdett el szenvedélyesen vonzani, hogy a NASA-nál dolgozzak, de nem láttam sok hozzám hasonló embert ezen a területen. Nem láttam sok nőt a STEM területén. Ezért olyan fontos a számomra, hogy kiálljak mellettük, megadjam nekik ezeket a lehetőségeket, és megmutassam nekik, hogy bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Ugyanazt az utat járhatják be, mint én, és azzá válhatnak, amivé csak akarnak, anélkül, hogy bárki azt mondaná nekik, hogy ez lehetetlen” – magyarázta.

Alena arra biztatta azokat a fiatalokat, akik mernek nagyot álmodni, hogy ne foglalkozzanak azokkal, akik alábecsülik a képességeiket.

„Ne hagyd, hogy bárki nemet mondjon neked, mert nekem is sokan nemet mondtak, vagy azt, hogy nem vagyok képes elérni azt, amiről álmodtam. Ugyanakkor fontos, hogy megvoltak a támogatóim is. Ott voltak, amikor szükségem volt rájuk, és biztattak, hogy ne mondjak le az álmaimról” – mondta.

Alena édesanyja, Daphne McQuarter, mindig is hitt a lánya képességeiben, és már nagyon fiatalon felismerte benne a tudományok irányi érdeklődést.

„Mindig okos volt, tehetséges és mindig előrébb járt. Egyszerűen csak volt benne valami, és tudtam, hogy ápolni kell ezt a kivételes ajándékot” – mondta a büszke édesanya.

Gratulálunk Alenának és további sok sikert kívánunk neki!

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet