A most 3 éves Penelope Kay 15 hónapos kora óta segít az édesanyjának a konyhában, és nagyon élvezi a dolgot, sőt, mostanra már saját receptekkel is kísérletezik.
Minden akkor kezdődött, amikor Penelope egy alkalommal megpróbálta rávenni az édesanyját, Melodyt, aki éppen vacsorát főzött, hogy inkább vele foglalkozzon. Az édesanya ekkor állt elő az ötlettel. „A kompromisszumunk az volt, hogy segíthet nekem a konyhában” – mondta a 34 éves Melody.
Úgy tűnik, Penelope-nak végül is tetszett ez a megoldás, mert alig egy héttel később ismét segíteni akart az anyukájának a konyhában, és az anya-lánya páros azóta gyakran főz közösen.

Azóta körülbelül két év telt el, de a kislány lelkesedése nem lankadt. „Most azonban, hogy már több tapasztalata van a főzésben, szereti a saját csavarját hozzáadni a dolgokhoz. Néha ez azt jelenti, hogy kihagy egy adott fűszert, és valami teljesen mást használ, vagy a saját belátása szerint méri ki a fűszereket” – magyarázta Melody, aki rendszeresen oszt meg videókat lánya gasztronómiai kalandjairól.
Penelope szívesen kísérletezik, a sajtos melegszendvicsbe például kecskesajtot és áfonyát is tesz, ami, meg kell hagyni, elég gourmet kombináció.
„Látni az önbizalmát, és tudni, hogy ezt az önbizalmat növeltem azáltal, hogy megengedtem neki, hogy döntéseket hozzon, és kipróbálja a saját ötleteit és kísérleteit, nagyon sok örömet okoz nekem” – mondta az édesanya, aki másokat is arra bíztat, hogy főzzenek közösen a gyerekeikkel, ha a kicsik érdeklődést mutatnak a konyhaművészet iránt.
Penelope legújabb kedvence a gnocchi, amit imád elkészíteni, és folyton kísérletezik ezzel a recepttel. „Imád minden olyan receptet, amihez először meg kell kóstolni az összetevőket. Nagy szabadságot kap, amikor arról van szó, hogy milyen hozzávalókat használunk” – mondta Melody. Penelope kedvenc alapanyagai a spárga, a steak hús, a lilahagyma és mindenféle sajtok.

Bár Melody bátorítja Penelope főzési kalandjait, a konyhai biztonság fontosságát is hangsúlyozza. „Mindaddig, amíg biztonságban van, megpróbálok neki egy kis kreatív szabadságot hagyni, amikor a receptről van szó. Sokat beszélünk a baktériumokról, a nyers élelmiszerekről, a kézmosásról és a helyes főzési higiéniáról” – mondta az édesanya.
„Azt is tudja, hogy soha nem használhatja a konyhát egy felnőtt jelenléte nélkül, és csak gyerekbiztos késeket használunk a biztonság kedvéért.” Ezenkívül egy miniatűr létrát is használnak, hogy Penelope felérje a konyhapultot.
Amióta Penelope elkezdett főzni, édesanyja a közösségi médiában is megosztotta a közösen szerzett élményeket és tapasztalatokat, és a kislány rengeteg rajongóval rendelkezik az Instagramon, akik imádják nyomon követni konyhai kalandjait.
„Bármikor szívesebben nézném, ahogy a gyerekek főznek, tanulnak és a szüleikkel töltik az idejüket, mint azt, ahogy egy híres séf főz” – írta egy felhasználó. Az ehhez hasonló lelkes és bíztató hozzászólások nagyon sokat jelentenek Melodynak, aki büszke a lányára.

„Imádjuk, amikor valaki megjegyzi, hogy a gyerekei élvezik Penny videóit, vagy amikor egy anyuka azt mondja, hogy inspirációt kapott, hogy az ő gyerekei is segítsenek neki a konyhában. Ha mások is megtapasztalhatják azt az örömöt és boldogságot, amit mi minden nap megélünk, akkor már megérte.”
Melody szerint ugyanakkor Penelope rendkívül érett a korához képest, határozott személyiség, és pontosan tudja, mit akar.
Az édesanya nagyon hálás a közös élményekért, amiket a lányával a konyhában szereznek, és azt mondja, ő maga is sokat tanult Pennytől. „Igen, a konyhád kész katasztrófa lesz, de a gyerek nem erre fog emlékezni. Arra fog emlékezni, hogy időt tölthetett veled, segített neked, és elért valamit. A gyerekkel együtt főzni valóban több munka, de megéri” – mondta Melody, hozzátéve: „Akár Michelin-csillagos séf lesz belőle egy nap, akár nem, az élmények és az emlékek, amiket szereztünk, minden percet megérnek.”