A kaliforniai Zoe Lush talán a világ egyik legtörékenyebb embere, de a most 12 éves kislány nem hagyja, hogy a gyakori csonttörések és fájdalmas műtétek elvegyék az életkedvét.
Zoe az Osteogenesis imperfecta nevű ritka betegséggel született, amely elsősorban a csontrendszer működési zavarait okozza. Ebből ered a betegség neve is, amely tökéletlen csontképzést jelent – de nevezik még üvegcsont-betegségnek is. Szüleinek, Curtis és Chelsea Lush-nak az orvosok eredetileg azt javasolták, hogy szakítsák meg a terhességet, mivel úgy gondolták, ez a legjobb dolog, amit tehetnek.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
„Készítettek egy 3D-s ultrahangot, amelyen látták a több friss, vagy már gyógyulóban lévő törést. Eltörtek a bordái, a karjai és a lábai körülbelül 6 héttel elmaradtak a fejlődésben. Azt mondták, hogy nagyon súlyos az állapota, és valószínűleg nem marad életben, amíg megszületik” – idézte fel Chelsea. A szülők azonban nem mondtak le a lányukról.
Az orvosok eredetileg a betegség egy súlyosabb változatára számítottak, de miután Zoe 2010 októberében megszületett, kiderült, hogy a helyzet valamivel jobb, mint, várták. Amikor megszületett több törött csontja is volt, és egy hétig a kórházban kellett maradnia, mielőtt hazaengedték.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
A legnehezebb talán az első időszak volt, mivel minden egyes mozdulatra oda kellett figyelniük, és még így sem kerülhették el a kisebb baleseteket. Eleinte a pelenkázás is három személyt igénylő feladat volt: valakinek meg kellett emelnie a kislány medencéjét, miközben valaki más kicserélte a pelenkát, egy harmadik személynek pedig Zoe karjait kellett tartania, hogy ne tudjon hirtelen mozdulatokat tenni.
Egyik alkalommal Curtis tartotta a kislány kezeit, és bár csak egy egészen kis mozgásteret hagyott neki, Zoe tett egy hirtelen mozdulatot, és eltörte egy csontját. Az édesapának ezután borzalmas bűntudata volt.
„Amikor ez megtörtént, szörnyen éreztem magamat. Úgy éreztem, semmi jót nem tudok tenni, hogy csak ártok neki” – mondta Curtis.
Zoe születése óta több műtéten is átesett, ezek közül az egyiknek például az volt a célja, hogy kiegyenesítsék a csontokat a lábában, egy másik műtéttel pedig megakadályozták, hogy a gerince összeomoljon. Ennek oka az úgynevezett cervical kyphosis, ami a gerinc kóros görbületét jelenti. Zoe emiatt még évekkel később is kénytelen volt nyakmerevítőt hordani.
De ahogy telt az idő, egyre jobban megerősödött, és bár még mindig nagyon törékeny, és óvatosnak kell lennie, ma már egy kicsit könnyebben boldogul. Most már nem törnek el olyan könnyen a csontjai, mint kisbabakorában, a mostani törések leginkább kisebb balesetek eredményei, amelyek akár más gyerekekkel is megtörténhetnének.
Zoe mindenesetre nagyon élvezi, hogy egy kicsit több mozgástere lehet, bár továbbra is kerekesszékre van szüksége, és nagyon óvatosnak kell lennie, mert a legkisebb rossz mozdulat is balesetet okozhat. Minden egyéb kezelés és fizikai erősítő gyakorlat mellett beszédterápiára is jár, mert szerkezeti problémák vannak a szájával, és ebből adódóan a hangképzésével.
A kislány most olyan nagyszerűen fejlődik, hogy a szülei optimistán készülnek a jövőre, és azt remélik, hogy a lányuknak ugyanolyan lehetőségei lesznek az életben, mint bárki másnak.