Amikor Barbara A. Marlowe megpillantotta a kislány képét egy újságban, szinte azonnali kötődést érzett iránta, és eldöntötte, hogy segít neki.
Barbara eredetileg azt tervezte, hogy csendesen tölti el nyugdíjas éveit férjével, Timmel és kutyájával, de mindez egy csapásra megváltozott. Éppen indulni készültek valahová a férjével, amikor megakadt a szeme egy újságcikken. A férje szólt neki, hogy siessen, de a nő nem tudta levenni a szemét az egyik képről.
„Ahogy elnéztem ezt a fényképet… úgy tűnt, hogy a szoba elsötétül körülöttem. Nem voltam tudatában semminek a környezetemben. Csak azokra a nagy, szomorú barna szemekre koncentráltam, amiket hosszú szempillák kereteztek, és csak néztek rám a képről” – idézte fel.
Barbara elolvasta a cikket, ami egy 4 éves, Teeba Furat Fadhil nevű iraki kislányról szólt, és azonnal eldöntötte, hogy segíteni akar neki. Kivágta a képet az újságból, és felragasztotta azt a falra. Később megkereste az újságírót is, aki a cikket írta, és tőle érdeklődött a lány felől.
Barbara először is segíteni akart teljesíteni a kislány álmát, Fadhil ugyanis nagyon vágyott egy parókára, mivel még 2007-ben, 9 hónapos korában súlyos égési sérüléseket szenvedett, és ezért nem volt haja.
Barbara beszerzett néhány parókát a lánynak, következő lépésként pedig megpróbálta elérni, hogy Fadhil áteshessen a szükséges műtéteken.
„Mivel tudtam, hogy ez több ezer dollárba kerülne, próbáltam meggyőzni az orvosokat, hogy vállalják az esetét pro bono. Hajlandók voltak találkozni vele, hogy felmérjék, milyen kezelésre lenne szüksége” – mondta Barbara.
A következő küldetés az volt, hogy Fadhilt Amerikába szállítsák Irakból. Barbara nem gondolta, hogy sok akadályba ütköznek majd, de tévedett. A dolog rengeteg papírmunkával járt, különleges vízumokra volt szükség, és sokáig úgy tűnt, reménytelen vállalkozás, de a nő nem mondott le a tervéről.
Miután találkozott egy helyi híradó újságírójával, Monica Robinsszal, aki a kapcsolatai révén segíteni tudott neki, a folyamat egy kissé felgyorsult, és Fadhil végül megérkezett Amerikába, egy évvel azután, hogy Barbara meglátta a fényképét az újságban.
A kislány ekkor megkapta első egyedi készítésű parókáját, és az orvosok végül a műtéteket is elvégezték. Teeba vidám kislány volt, és alig 3 hónapon belül már folyékonyan beszélt angolul.
„Minden műtétnél olyan volt, mintha a kirakós egy újabb darabja került volna a helyére” – mondta Barbara, aki megmagyarázta a kislánynak, hogy a külseje talán soha nem lesz „tökéletes”, de senki másé sem az. Az évek során Fadhil boldog tinédzserré vált, aki kitűnően teljesített az iskolában, és nagyszerűen boldogult az életben.
Egy dolog azonban még mindig bántotta a lányt – nagyon hiányzott neki a családja. Az édesanyja kénytelen volt lemondani róla, hogy Amerikába utazhasson egy jobb élet reményében, és a következő 10 évben nem láthatták egymást. Barbarának végül sikerült megszerveznie egy találkozót Fadhil biológiai anyjával, Duniával, és bár idegesen várta a személyes találkozót, az végül nagyon jól sikerült.
Azt mondta, mindannyian sírtak, átölelték egymást, és két nyelven is elmondták, mennyire szeretik egymást. Dunia és Barbara azóta is tartják a kapcsolatot, és bár Fadhil továbbra is Amerikában él, mindkét családja támogatja őt.
Barbarának köszönhetően Fadhil új esélyt kapott, és sokkal fényesebb jövő állt előtte. Barbara és a férje azonban azt mondják, ők nyertek igazán ezzel a tapasztalattal. Áldottnak érzik magukat, és úgy érzik, Fadhil jobban megváltoztatta az ő életüket, mint ők a lányét.
Teeba Fadhil 17 éves korára eldöntötte, hogy gyermekaneszteziológus lesz. Úgy gondolta, személyes tapasztalatai révén segíthet azoknak a gyerekeknek, akik hasonló félelmekkel és küzdelmekkel néznek szembe.
Fotó: A Brave Face – Barbara & Teeba Marlowe/Facebook
