KezdőlapVilágA lány hozzáment mostohatestvéréhez, szülei nagyon örültek a szerelmüknek

A lány hozzáment mostohatestvéréhez, szülei nagyon örültek a szerelmüknek

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az ifjú pár elismerte, hogy kezdetben ők maguk is furcsán érezték magukat, amikor randevúzni kezdtek, mivel mostohatestvérek voltak (szüleik szerelme révén), de sikerült túltenniük magukat a kezdeti bizonytalanságon, és most nem is lehetnének boldogabbak.

Matilda és Samuli Eriksson kezdetben megpróbáltak küzdeni a vonzalom ellen, és attól tartottak, hogy a kapcsolatuk akár törvénybe is ütközhet hazájukban, Finnországban. Végül azonban mégis randevúzni kezdtek, és nem sokkal később össze is házasodtak, annak ellenére, hogy kezdetben a barátaik is elítélték a kapcsolatukat.

Matilda szerint a szüleik első perctől nagyon örültek a szerelmüknek, sőt, szerinte Samuli apja kezdettől fogva remélte, hogy egymásra találnak. A 23 éves Matilda és a 27 éves Samuli tavaly októberben jegyezték el egymást, és idén júliusban házasodtak össze, három évvel azután, hogy 2019-ben szüleik kimondták a boldogító igent.

A pár 2018-ban találkozott először Matilda édesanyjának 50. születésnapi partiján. Azonnal megkedvelték egymást, és jól működött közöttük a kémia, de tavaly tavaszig csak barátok voltak. Akkor azonban rádöbbentek, hogy többet éreznek egymás iránt.

„Minden alkalommal jókat beszélgettünk, és éreztük a köztünk lévő kapcsolatot” – mondta Matilda. „2021-ben kezdtünk rendszeresen találkozni, de csak barátokként, mostohatestvérekként.”



De ahogy egyre több időt töltöttek együtt közös barátokkal, elkezdtek vonzódni egymáshoz. Egy nap Samuli közelebb hajolt hozzá, hogy megcsókolja, és Matilda szenvedélyesen viszonozta a csókot. „Amikor először történt valami romantikus köztünk, úgy döntöttünk, hogy soha többé nem fordulhat elő. Túlságosan féltünk attól, hogy elveszítjük a barátságunkat.” – mondta a nő. Egy héttel később azonban megismétlődött a csók.

„Egyszerűen nem tudtuk letagadni az érzéseinket és a vonzalmat, amelyet egymás iránt éreztünk. 2021 májusában kezdtünk el randevúzni, és azonnal összeköltöztünk. Hogy őszinte legyek, először nagyon furcsának és helytelennek tűnt. Egyszerre voltam összezavarodott és szerelmes, és őszintén szólva nem igazán tudtam, mit tegyek. Arra gondoltam, hogy ő még mindig a mostohatestvérem, és mások véleménye is foglalkoztatott. Néhány barátunk először egy kicsit kétkedő és ítélkező volt” – mesélte Matilda, aki kezdetben nagyon bizonytalan volt.

De aztán az édesanyja segített neki, hogy tisztábban lásson. „Azt mondta, tegyem azt, amit abban a pillanatban helyesnek érzek, tegyek félre minden mást, és kövessem a szívemet, és ez végül odavezetett, hogy feleségül mentem Samulihoz. Mindkettőnknek volt már néhány hosszabb kapcsolatunk, de még soha, senki iránt nem éreztünk így.”

Végül tavaly októberben eljegyezték egymást, de kezdetben aggódtak amiatt, vajon valóban összeházasodhatnak-e törvényesen. „Először találtunk néhány hamis, régi információt arról, hogy ez illegális lenne, de szerencsére a nővérem egyik legközelebbi barátja joghallgató, és azt mondta, nem lesz semmi probléma, ha össze akarunk házasodni” – mondta Matilda.

Miután ez az akadály is elhárult az útjukból, elkezdték tervezni az esküvőt. Végül a barátaiknak is sikerült elfogadniuk a kapcsolatukat, amikor látták, milyen boldogok együtt. Matilda és Samuli egy sor TikTok videóban dokumentálták szokatlan szerelmi történetüket, és a közösségi oldalon már jóval több negatív reakciót kaptak.

Matilda szerint egyesek azt mondták, hogy börtönben lenne a helyük, és volt, aki az írta, inkább meghalna, minthogy hozzámenjen a mostohatestvéréhez. Mások azonban megvédték a párt, mondván, hogy tulajdonképpen nem állnak rokonságban egymással, és a történetük kifejezetten romantikusnak hangzik.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet