A nő a Redditen osztotta meg a történetét, ami véget vetett a házasságának. Elmondása szerint a férje túladott kétéves cicáján, mert aggasztotta őt a közte és az állat közt lévő szoros kapcsolat – a nő ugyanis azt állítja, a macska nemrég elhunyt édesapja reinkarnációja.
Miután a férje a háta mögött túladott a macskán, a nő beadta a válókeresetet, és jelenleg ideiglenesen a nővérénél lakik. A 47 éves nő úgy gondolja, hogy Benji nevű macskája elhunyt édesapja reinkarnációja, és emiatt rendkívüli módon kötődik az állathoz. A férje azonban furcsának és egészségtelennek találja ezt a kapcsolatot, és megpróbált véget vetni annak azzal, hogy „új otthont keresett” Benjinek.
„Miután az apám meghalt, nagyon levertnek éreztem magamat, mintha lenne bennem egy űr, amit nem tudok betölteni” – magyarázta a nő, hozzátéve, hogy még egészen kiskorában fogadta örökbe a macskát, nem sokkal apja halála után.
„Lehet, hogy ez egyesek számára őrültségnek hangzik, de tényleg úgy gondolom, hogy Benji az apám reinkarnációja. Amikor a szemébe nézek, úgy érzem, valami több van benne, mint egy macskában. Olyan, mint egy macska, aki emberi lélekkel született. Az időzítés is stimmel, legalábbis számomra minden értelmet nyer. De még ha őrültség is, megnyugtat a gondolat, és nem látok ebben semmi rosszat” – írta a nő, hozzátéve, hogy Benji lényegében megmentette őt, segített neki feldolgozni a gyászt, és ő volt a legjobb társ, akit csak kívánhatott.
A férje azonban nem tudta elfogadni ezt, és egészségtelennek találta azt a köteléket, amit a macskájával alakított ki. „Azt mondja, hogy a macskához való kötődésem kiborítja, és kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy tényleg azt hiszem, az apám lelke lehet benne.”
Miközben a nő az édesanyjával és a nővérével vakációzott, a férje megelégelte a helyzetet, és elhatározta, hogy megszabadul a cicától, mondván, azt remélte, hogy ezzel segíthet a feleségének elfogadni a valóságot.
„Amikor hazajöttem, és nem találtam a macskát, az első gondolatom az volt, hogy valahogy kiszökött a házból. Már ez is aggasztott, mert soha nem engedtük ki, hiszen Isten tudja, mi történhet vele odakint! Miután kétségbeesetten keresni kezdtem odabent, és már kifelé tartottam a házból, a férjem tájékoztatott, hogy Benji egy barátjánál van” – mesélte a nő.
Bár a férje nem volt hajlandó felhívni a barátját, akinek állítólag odaadta a macskát, elárulta, hogy egy munkatárára bízta az állatot, és a nő úgy döntött, saját maga telefonál, hogy visszaszerezze kedvencét. Amikor azonban beszélt a férje munkatársának feleségével, kiderült, hogy a házaspárnak fogalma sincs róla, miről beszél.
A férje ugyanis valójában soha nem bízta a gondjaikra Benjit, hanem elvitte őt egy közeli állatmenhelyre. A nőnek még aznap sikerült visszaszereznie a macskát, de nem tudott megbocsátani a férjének.
„Egyenesen a nővérem házába vittem Benjit, ahol ideiglenesen én is élek majd. Összetört a szívem, de hihetetlenül hálás is vagyok, hogy szegény kicsikém biztonságban hazakerült. Nyilvánvalóan stresszes és zavarodott volt, de már elég jól megtalálta a helyét a nővéremnél” – mesélte a nő, hozzátéve, hogy feljelentést tett a férje ellen, és beadta a válókeresetet is, mivel a történtek után képtelen megbízni benne.
„A családom támogatott a döntéseimben, és mindannyian hajlandóak bármit megtenni, hogy segítsenek, ha szükségem lenne rájuk” – zárta a történetét.
A hozzászólók többsége együttérzését fejezte ki, és,bár többeket meglepett a gondolat, hogy a nő édesapja reinkarnációjának hiszi a macskáját, abban mind egyetértettek, hogy a férjének semmiképpen nem lett volna szabad a háta mögött megszabadulni az állattól.
„Mindig meglepő számomra, hogy az emberek ilyen dolgokat csinálnak, és egyszer sem gondolnak arra, hogy ez véget vethet a kapcsolatuknak” – írta az egyik támogató felhasználó.
„Örülök neki, hogy a semmirekellő férjén ad túl, és a macskát tartja meg” – tette hozzá egy másik hozzászóló.
„Ki tesz ilyet valakivel, akit elvileg szeret, arról nem is beszélve, hogy féltékeny lett egy ártatlan macskára?” – vetette fel egy harmadik válaszadó is, aki szintén a nőnek adott igazat.