Mel Currier és volt férje, Michael ugyanabba a középiskolába jártak, de akkoriban még nem ismerték egymást. Később azonban megismerkedtek egy buliban, és együtt vettek részt a 10 éves osztálytalálkozójukon. Melnek akkor már volt egy hatéves kisfia, aki gyorsan megkedvelte a férfit, és szinte azonnal „apának” szólította.
„Michael igazi letisztult, vicces és mindig mosolygós férfi volt. Nem az a Don Juan típus, akihez korábban hozzászoktam” – mesélte a nő, hozzátéve, hogy az első néhány randijuk nagyszerűen sikerült, és órákon át képesek voltak beszélgetni – írja a YourTango.com.
Innentől kezdve a kapcsolatuk gyorsan halad előre, és néhány hónapon belül eljegyezték egymást. Az esküvő dátumát a következő évre tűzték ki, hogy a jegyesség alatt legyen idejük jobban megismerni egymást. A nő áttért a judaizmusra a férfi kedvéért, hogy összeházasodhassanak. Nem sokkal később azonban történt valami, ami kétségeket ébresztett a menyasszonyban.
„Nem sokkal azután, hogy megtértem, kaptam egy telefonhívást Michaeltől, aki megállíthatatlanul zokogott. Nem értettem pontosan, mit mond, de valami olyasmiről volt szó, hogy meglátogatta egy férfi barátját, és egy másik férfi, akit szintén ismert, pizsamában jelent meg az ajtóban” – mesélte a nő. „Furcsának tűnt, hogy ennyire felzaklatja ez a dolog. Ez volt az első alkalom, amikor belegondoltam, hogy az én jóvágású, letisztult vőlegényem talán meleg, de Michael hevesen tagadta.”
A nő ezután néhány napra Floridába utazott, hogy összeszedje magát, és már azt tervezte, hogy felbontja a jegyességet. Michael szülei azonban felhívták, biztosították róla, hogy a fiuk nem meleg, és megígérték, hogy ha mégis zátonyra futna a kapcsolatuk, ők mindig támogatni fogják leendő menyüket. A nő ezután a vőlegényével is elbeszélgetett, és Michael végül meggyőzte őt, hogy nem meleg.
A dolgok ezután visszatértek a normális kerékvágásba, és a pár folytatta az esküvő megszervezését. „Biztos voltam a döntésemben, hogy visszafogadtam Michaelt, és egy gyönyörű októberi napon összeházasodtunk. Amikor oltár elé léptem 150 vendég szeme láttára, Michael azt mondta, gyönyörű vagyok, és én nagyon szerencsésnek éreztem magamat” – idézte fel a nő.
A házasságuk kezdetben nagyszerűen alakult, rengeteget jártak szórakozni, bulikba, családi összejövetelekre, nyaralásokra. „Normális házasságnak tűnt, egészen addig, amíg el nem kezdtek kiderülni bizonyos dolgok” – magyarázta a nő.
Miután összeházasodtak, eldöntötték, hogy örökbe fogadnak egy babát. Néhány hónappal később felhívták őket telefonon, hogy lenne egy örökbe fogadható kisbaba, de mivel éppen a hívás előtt vesztek össze a férjével, a nő egyszerűen csak annyit mondott, hogy meggondolták magukat. Ezután többé nem került szóba közöttük az örökbefogadás.
„Néhány év múlva elkezdtem azon tűnődni, vajon lehetséges-e, hogy a férjem meleg. Nem tudom, mi volt az első jel – az ápolt, kifogástalan és divatos külseje, a meleg barátai, az ízléses ékszerek és lakberendezési tárgyak, amiket kiválasztott, a kulináris készségei, vagy az a tény, hogy évente mindössze kétszer éltünk nemi életet” – magyarázta a nő.
Amikor azonban újból rákérdezett a dologra, a férfi ismét tagadta, hogy meleg lenne, és azt mondta, ha a felesége ezt feltételezi, pszichiáterhez kellene fordulnia. A nő azt is elmesélte, hogy a férfi barátai letették a telefont, ha véletlenül ő vette fel. Egyik este hallotta, ahogy Michael megbeszél egy találkozót valakivel a környéken, másnap azonban letagadta a dolgot, és azt mondta, egyedül ment sétálni.
Michaelt egy nap letartóztatták, mert lopott egy ékszerüzletből. A férfi ekkor megtudta, hogy a nyomozók már hónapok óta megfigyelték őt. Végül viszonylag könnyen megúszta a dolgot, az egyik unokatestvére volt az ügyvédje, és csak kártérítést kellett fizetnie. A nő nem sokkal később egy bíró barátjával ebédelt, elmondta neki a házasságával kapcsolatos problémáit, és a barátnője reakciója olyan nagy hatással volt rá, hogy átértékelte az életét.
„Azt mondta, ha nem tudsz megbízni valakiben, nincs semmid. Ügy lezárva”. A nő ezután beadta a válókeresetet. Amikor felhívta Michael szüleit, hogy közölje velük a hírt, és elmagyarázza az okát, a férfi édesanyja sírt, de nem tartották be az ígéretüket, hogy továbbra is gondját viselik a menyüknek, és azután többé nem is beszéltek egymással.
A nő elmesélte, hogy felhívta őt egy barátnője, aki Michael középiskolai legjobb barátjának a felesége volt, és elmondta, hogy Michael azt mondta a férjének, hogy öngyilkos lesz, mert elhagyta a szeretője. Ezután a nő mindössze néhány napon belül talált egy lakást, és kiköltözött. A férfi nem tartotta vissza, de követte őt, hogy lássa, hová költözik.
„Amikor a fiammal beköltöztünk az új lakásba, megkérdeztem, ismer-e valakit, aki meleg. Azt válaszolta, hogy aput. Fogalmam sem volt róla, hogy tudja” – mesélte Mel.
A válás végül simán lezajlott, bár Michael láthatóan nagyon el volt keseredve miatta. „Nyilvánvaló volt, hogy szomorú, de én folytatni akartam az életemet. Dühös voltam rá, mert úgy éreztem, elpazarolt hét évet az életemből. Nem bújhatott tovább mögém és a fiam mögé, mint heteroszexuális családapa.”
A nő egy évvel később Floridába költözött, és elzárkózott közös barátaik elől, hogy Michael ne találhassa meg. De ahogy teltek az évek, a dühe elpárolgott, és amikor több mint 30 évvel később újból találkoztak egy osztálytalálkozón, már kellemesen el tudtak beszélgetni.
„Idegesnek tűnt, és éreztem, hogy attól tart, még mindig haragszom rá. Ehelyett örültem, hogy láthattam, a férjem pedig kedvesen hozott neki egy széket, és készített rólunk egy fotót. Úgy beszélgettünk, mintha nem is telt volna el azóta annyi év, és a beszélgetésünk gyógyító hatású volt” – mesélte a nő, hozzátéve, hogy Michael a válásuk óta lediplomázott, és szintén elköltözött. Most egy nagy kórházban dolgozik, és nyíltan vállalja, hogy meleg.
„Ha az együtt töltött éveinkre gondolok, keserédes érzésem támad. Annak ellenére, hogy azt kívánom, bárcsak hallgattam volna arra a belső hangra, amikor először megéreztem, hogy Michael meleg, úgy döntöttem, nem rágódok a szomorú emlékeken, és inkább a jó időkre emlékszem – és ezekből volt bőven” – zárta történetét a nő.
