Az esküvő napja a legboldogabb pillanat egy pár életében, ezért meg sem fordul a fejünkben, hogy épp ezen az örömteli alkalmon történhet a legnagyobb tragédia. Emily és Jayson esetében viszont a sors úgy hozta, hogy az örömapa a ceremónia egyik legszebb pillanatában került a halál torkába, de a vendégek hidegvérének és gyors reakciójának köszönhetően megmenekült az élete.
A balszerencse 2024 március 16-án, Emily és Jayson Alvarez esküvőjének napján következett be, melyet a floridai Sarasotában, a Philippi Estate Parkban található gyönyörű kúriában ünnepeltek. Minden tökéletes volt, mint a mesékben. Emily és édesapja, Brad Carver épp az apa-lánya táncot kezdték el, de nagyjából egy perc után, hogy belekezdtek a koreográfiába, a férfi összeesett.
„Ahogy táncoltunk, úgy éreztem, mintha szédülnék” – fogalmazott utólag a 62 esztendős Brad a Herald-Tribune-nak. „Annyiszor gyakoroltam, és soha nem szédültem, így próbáltam kitalálni, hogy most miért szédülök, és ahogy hátrafelé lépegettem – ez az utolsó, amire emlékszem” – tette hozzá az örömapa, akinek az élete egy hajszálon múlott. Emily is megdöbbent az apja váratlan mozdulatain.

„Egyszerűen nem tudtam elhinni – ez nyilvánvalóan nem volt része a koreográfiának. De láttam az arcát, és ez az, ami megijesztett” – fogalmazott a menyasszony.
Szerencsére a kúriában volt egy automata defibrillátor (egy orvosi eszköz, mely elektromos sokkot adva képes visszaállítani a szívritmust a normális állapotba), és az egyik alkalmazott azonnal rohant is érte. A gépet rögtön be is üzemelték, és az első elektromos impulzus után nagyjából 15 másodpercre Brad visszanyerte az eszméletét.
A vendégek idő közben mentőt hívtak, ami nem sokkal később meg is érkezett a helyszínre. Brad egyedül feküdt fel a hordágyra, „beszélt, és azt hiszem, viccelődött is, szóval a fény megvolt” – fogalmazott Emily. Az örömapát kórházba szállították, az esküvő pedig folytatódott tovább, de valamennyien aggódtak Bradért, és a mulatozás mellett kitartóan imádkoztak érte.
A férfin szívműtétet hajtottak végre. „Rengeteg elzáródása volt, és a szíve szabálytalan ritmusban dolgozott, mivel az igény meghaladta azt a képességet, hogy elegendő vért juttasson át az elzáródott területeken” – magyarázta Jeffery Sell, a Sarasota Memorial Kórház szív- és érrendszeri sebészetének vezetője.

Emily szerint csoda történt, hogy az édesapját visszakapta. „Másfél hónapig gyakorolta a táncunkat, hogy tökéletesítse azt. Különleges volt az együtt töltött idő, amikor titokban próbáltuk. Még ha nem is fejeztük be a táncot, akkor is hihetetlenül jól csinálta. Tényleg komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy mindenki őt fogja nézni, és nem engem” – árulta el az ara.
Az eset óta Brad az újraélesztési képzés és a defibrillátor használata mellett kampányol. „Ez a két dolog mentette meg az életemet” – fogalmazott, és biztos benne, hogy ha nem lett volna ott ez az eszköz és a jelenlévők nem reagáltak volna azonnal, ő ma nem lenne közöttünk. Ezért pedig Emily is örökké hálás lesz.
„Nem tudom, mit tettem volna, ha nem kap egy második esélyt az életre. Köszönöm, Istenem, hogy megmentetted őt és a szívét” – hálálkodott a menyasszony.