Egy nő a közösségi médiához fordult, hogy kiderítse, vajon valóban hibázott-e, amikor kirúgta férje családját az esküvőjükről. A felhasználók azonban megértéssel fordultak a menyasszony döntése felé.
Egy 27 éves nő a Reddit-en mesélte el az esküvőjén kirobbant incidenst, és elmondta, hogy végül a vőlegény teljes családját távozásra kérték fel a testvérei házastársait leszámítva – de végül ők sem maradtak az ünnepségen.
A nő elmondta, hogy férjével – akit egyszerűen csak Bennek nevezett – idén januárban házasodtak össze, de az esküvőjük nem az a felhőtlenül boldog nap volt, amit megálmodtak.
A pár úgy döntött, hogy az esküvőjük újév napján lesz, mivel ez volt az a nap, amikor először találkoztak, amikor hivatalosan egy pár lettek, és amikor Ben megkérte a nő kezét – különböző években.
Mindenki egyetértett abban, hogy ez a dátum tökéletes a szertartáshoz, Ben családjának azonban volt néhány régóta fennálló hagyománya, és mivel a pár nem szerette volna betartani ezeket a dolgokat, megpróbáltak kompromisszumot kötni.
A nő elárulta, hogy Ben családja rendkívül összetartó, de ő és a férje testvéreinek házastársai nem vehetnek részt a családi összejöveteleken, mert azokra csak a „közvetlen családtagok” hivatalosak. Ennek ellenére azt mondta, nem különösebben zavarta ez a furcsa szokás, és jó viszonyban volt a vőlegénye családjával, még ha kissé távolságtartóak is voltak. „Az esküvő előtt soha nem volt velük problémám. Az évek során elviseltem és elfogadtam őket” – magyarázta.
Ben családjának esküvőkkel kapcsolatos hagyományai azonban már túl soknak bizonyultak. Ezek közé tartozott többek között, hogy a torta házi készítésű legyen, minden vendég fehérbe öltözzön, és az összes jelenlévő gyerek virágokat szórjon az oltár felé menet.
Bár a nő hajlandó lett volna tiszteletben tartani a hagyományok egy részét, a vőlegényével azt akarták, hogy az esküvőjük őket tükrözze, ezért megegyeztek abban, hogy kompromisszumokat kötnek. Beleegyeztek például abba, hogy a torta házi készítésű legyen, ha ők választhatják ki az ízt és a designt, de kikötötték, hogy senki nem öltözhet fehérbe, és Ben kérésére gyerekek se vehetnek részt a szertartáson.
Az esküvő napján a menyasszony családja érkezett meg elsőként, és be is tartották az előírt szabályokat. Ben családtagjai azonban nemcsak, hogy sok gyereket vittek magukkal, de Ben testvéreinek házastársain kívül mindenki fehéret viselt. A menyasszony és a vőlegény felkérték őket, hogy távozzanak, és csak a testvérek házastársainak engedték meg, hogy maradjanak, mivel ők eleget tettek a kérésüknek – de végül ők is távoztak a párjukkal együtt.
Mivel Ben családjának egy része megpróbált mégis beosonni, végül a teljes fogadást lemondták, és a pár számára az esküvő nem maradt kellemes emlék a dráma miatt, ami kialakult körülötte. Ezután nászútra utaztak, de amikor hazaértek, a dolgok még rosszabbra fordultak.
Amint hazaértek, Ben családja azonnal felvette velük a kapcsolatot: „Mindkettőnket szidtak a családtagjai, és alapvetően „kitagadtak” a családjából. Bűntudatom van, amiért nem engedtem nekik, hogy gyakorolják a hagyományaikat” – írta a nő.
A fórum felhasználói azonban nagyrészt egyetértettek a nővel, és megnyugtatták, hogy nem tévedett. Egyesek azt is megjegyezték, hogy a férje családja szinte már egy szektának tűnik, és a nő egy későbbi frissítésben elismerte, hogy Ben rokonai valóban elég furcsák, és korábban valószínűleg elvakította őt a szerelem.