A kétgyerekes édesanya ugyan tudta, hogy kisfia viszonylag nagy baba lesz, de arra nem számított, hogy egyenesen óriásinak számít majd.
A 24 éves Ruby Eden az angliai Warringtonból azt mondta, az orvosok korábbi becslései alapján arra számított, hogy a kisfia körülbelül 4 kilóval születik majd, de végül elképesztő 5,3 kilóval jött világra.
Az édesanya megosztott egy videót a TikTok-on, amiben megmutatta terhes hasát és egy ultrahangfelvételt a magzatról azzal a mérettel, amit az orvosok eredetileg „jósoltak”, majd mutatott egy képet újszülött kisfiától, Teddie-ről. A videó gyorsan népszerű lett, és már több mint 1,5 millióan látták.

Rubynak volt két utolsó vizsgálata a terhesség 39. hetében, majd egy a szülés előtti napon, a 41. héten. Ekkor azt mondták neki, hogy a baba viszonylag nagynak számít majd, körülbelül 4 kilóval, de a nő ekkor nem igazán aggódott emiatt, mivel kislánya, Delilah-Rose, aki 2020 novemberében született, szintén viszonylag nagy baba volt – 3,9 kilóval született.
„A terhesség teljesen normális volt. A becslések szerint Teddie súlya az egész terhesség alatt normálisnak számított. Mivel a lányom is majdnem 4 kilós volt, amikor megszületett, azt hittük, körülbelül ő is ennyi lesz, és nincs miért aggódni” – mondta Ruby.
Az utolsó vizsgálatokon megállapították a polyhydramnios nevű rendellenességet, ami azt jelenti, hogy túl sok a magzatvíz. Az is kiderült, hogy a magzatnak problémái vannak a veséivel és a beleivel, ezért végül császármetszéssel született meg, 2022. augusztus 1-jén, 8 nappal később, mint ahogy eredetileg várták.
@rubyy98_x He was extremely popular on the ward ???? #bigbaby #11lbbaby ♬ Popular – From "Wicked" Original Broadway Cast Recording/2003 – Kristin Chenoweth
„Senki sem készíthetett volna fel arra, mekkora volt, amikor megszületett. Mindenkinek elállt a lélegzete. A szülésznő csak rám nézett, és azt mondta, hatalmas baba. Mindig azt mondom, hogy totyogó méretű volt, amikor megszületett. Óriási volt. Amikor megláttam, nem voltam benne biztos, de aztán a karomba vettem, és akkor már láttam” – mesélte Ruby.
Az édesanya azt is hangsúlyozta, hogy a félig-meddig sürgősségi császármetszésnek semmi köze nem volt a baba méretéhez, bár az emberek általában ezt feltételezik.
Születése után Teddie-nek a májproblémái voltak, és emiatt veszített kezdeti súlyából. „A mája nem tudta glükózzá alakítani a szoptatással bevitt kalóriákat, így eléggé lefogyott, sokat volt beteg, és folyton kórházban volt” – idézte fel az édesanya.
Teddie most 6 hónapos, és már sokkal jobban van. „Még mindig rendkívül nagy babának számít a korához képest. De most már teljesen jól van, és már nem kell folyton kórházban lennie” – mondta Ruby.