Sarah és Shane Buchanan a pennsylvaniai Pittsburgh-ből 2007-ben kezdett randevúzni, nem sokkal azután, hogy Sarah befejezte a középiskolát, 2009-ben pedig összeházasodtak. A főiskola elvégzése után úgy döntöttek, hogy családot alapítanak, de a dolgok nem mentek olyan simán, mint gondolták.
Miután 6 hónapnyi próbálkozás után sem jártak sikerrel, nőgyógyászhoz fordultak, aki azt tanácsolta nekik, hogy várjanak egy évig, és ne adják fel a reményt. Sarah megkérdezte ugyan, hogy szükség lenne-e vizsgálatokra, de az orvos azt mondta, ne aggódjon.
Olvasd el ezt is: Stephen Hawking halála előtt egy utolsó figyelmeztetést intézett az emberiséghez
Ennek ellenére Sarah nem hagyta ennyiben a dolgot, és a házaspár hamarosan megkezdte a termékenységi kezeléseket. Hét évvel később Sarah elkezdett az újszülött intenzív osztályon dolgozni ápolónőként, és itt találkozott először ideiglenes nevelőszülőkkel.
Meghatotta őt a nevelőszülők szeretete és ragaszkodása egy idegen baba iránt, és azon tűnődött, hogy kötődhet valaki ilyen szorosan egy gyerekhez, akit csak ideiglenesen bíznak a gondjaira.
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
» Hogyan figyelnek minket otthon: 10 eszköz, amelyen keresztül kémkedhetnek utánad!
» „A vőlegényem két nappal a lánykérés után lefújta az esküvőt, amikor megtudtam miért, összeomlott a családom”
» A gondolatok, amelyeket az Univerzumnak küldesz, elkerülhetetlenül visszatérnek hozzád
Miután szemtanúja volt ennek az önzetlen, feltétel nélküli szeretetnek, Sarah személete teljesen megváltozott. „Amikor találkoztam azokkal a nevelőszülőkkel, a szívemben teljesen feloldódott a meddőség miatti bánat, és felmerült bennem, hogy segíthetnék a rászoruló gyerekeknek. Annyira a ciklusokra, a hormonokra és az időzítésre koncentráltam, hogy szem elől tévesztettem, mit is akarok valójában” – magyarázta.
Nem sokkal ezután képzésen vett részt, hogy megértse, miben rejlenek az ideiglenes nevelőszülőség nehézségei, és mennyire fontos a biológiai szülőkkel való együttműködés, hogy újraegyesíthessék ezeket a családokat. Azokban az esetekben azonban, amikor ez mégsem lehetséges, véglegesebb megoldásra lehet szükség, például örökbefogadásra.
Közel kilenc évig tartó kezelések, küzdelmek és vágyakozás után Sarah és Shane úgy döntöttek, hogy nevelőszülők lesznek, és abban reménykedtek, hogy végül örökbe is fogadhatnak. Közben arról sem mondtak le teljesen, hogy egy napon esetleg saját gyerekük születhet, és tovább próbálkoztak.
Hat hónappal azután, hogy megkapták a nevelőszülői engedélyüket, egy délután elmentek megnézni egy filmet, ami nevelőszülőkről és nevelt gyerekeikről szólt, és hazafelé éppen arról beszéltek, félig-meddig tréfálkozva, hogy úgy érzik, felkészültek a családalapításra. Még aznap este felhívta őket egy szociális munkás, és azt mondta, lenne két kisfiú, akiknek otthonra lenne szükségük.
Amikor a döbbent Sarah férje véleményét kérdezte, Shane azt mondta: „Azt hiszem, ezek a mi gyerekeink.”
A Buchanan házaspár még aznap este befogadta a két kisfiút, de Sarah még mindig úgy érezte, hogy valami hiányzik. A két fiú mellett nagyon szeretett volna egy kislányt is, és emiatt részben bűntudata is volt, de nem akart végleg lemondani erről a lehetőségről.
Másnap Shane megosztott a feleségével egy pletykát, miszerint a gyerekek édesanyja újból terhes lehet. Sarah kezdetben nem akart hinni a pletykának, mert úgy gondolta, a szociális munkás nyilván megemlítette volna a dolgot. Ugyanakkor a gondolat, hogy három gyerekről gondoskodjanak, ijesztőnek tűnt, és úgy érezték, nincsenek erre felkészülve.
Később azonban kiderült, hogy a pletyka valóban igaz, és a fiúk vér szerinti anyja valóban babát vár. A szociális munkás pedig megkérdezte a házaspárt, hajlandók lennének-e az újszülöttet is magukhoz venni, hogy a testvérek együtt maradhassanak.
Sarah és Shane megdöbbentek ugyan, de igent mondtak. Amíg a harmadik testvér érkezésére vártak, próbáltak segíteni nevelt fiaiknak, hogy felépüljenek a korábban átélt traumából, miután a szüleik elhanyagolták őket. A bírósági döntés értelmében a fiúk egyáltalán nem tartották a kapcsolatot a biológiai szüleikkel.
Sarah elmondta, hogy az idősebb testvér 3 éves korában játékterápiába kezdett, a kisebbik fivér azonban elmaradt a fejlődésben, és később autizmust diagnosztizáltak nála.
2019 júliusában végül a fiúk kishúga is megérkezett. „Nagyon örültünk a gondolatnak, hogy új tagot üdvözölhetünk a családunkban, és reméltük, hogy örökre együtt tarthatjuk a testvéreket. Egykor üres karjaim mostanra tele voltak mindazokkal az áldásokkal, amikre mindig is vágytam” – mondta Sarah, aki a világjárvány után úgy döntött, abbahagyja a munkát, és otthon marad a gyerekekkel.
Amikor a fiúk már közel két éve álltak a gondozásukban, a család újabb nehézséggel szembesült. Le kellett mondaniuk az idősebb fiúról, aki egy bentlakásos otthonba került. A házaspárt teljesen összetörte a tény, hogy 19 hónap után meg kellett válniuk az egyik gyerektől, akit magukhoz vettek.
„Még soha életemben nem éreztem úgy, hogy nagyobb kudarcot vallottam volna. Elveszítettem egy gyereket, aki élt ugyan, de nagyon távol került a családunktól.” – mesélte Sarah.
De a fájdalom ellenére a házaspár tudta, hogy erősnek kell maradniuk a másik két testvér kedvéért. Sarah elmondása szerint fokozatosan megbékéltek a helyzettel, és végül, 13 év házasság, 9 év meddőség elleni küzdelem és 3 év ideiglenes nevelőszülői tapasztalat után 2022 szeptemberében hivatalosan is örökbe fogadhatták a gondjaikra bízott két gyereket. Asher Reece és Aubree Kate ma már hivatalosan is a Buchanan család tagjai.
„Kilenc év. Kilenc év meddőség. Kilenc év várakozás, vágyakozás, próbálkozás és imádkozás az áldásért. Kilenc év, ami alatt saját családot szerettünk volna alapítani” – mondta Sarah, hozzátéve, hogy semmi másra nem vágynak, mint arra, hogy együtt lehessenek, és családként közös emlékeket gyűjtsenek a gyerekeikkel.
