A mexikói nőnek fogalma sem volt róla, hogy babát vár, ezért a terhessége alatt gyakorlatilag végig ivott, és gyakorlatilag a táncparketten kezdett vajúdni. Miután életet adott a gyerekének, megosztotta a történetét az interneten.
A terhesség alatti alkoholfogyasztás rendkívül káros lehet a magzatra, mivel az alkohol az anya vérén keresztül eljut a magzat szervezetéhez is, és ez különböző fejlődési rendellenességeket okozhat. A 20 éves Vivian Wise Ruizvelascónak azonban fogalma sem volt róla, hogy babát vár, ezért a terhessége alatt végig ugyanúgy folytatta az életét, mint korábban, eljárt bulizni és alkoholt is fogyasztott.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
Egyik este éppen egy barátja születésnapi buliján volt, de csípő- és hasfájásra panaszkodva korán hazament. Gyógyteát ivott, bevett néhány gyógyszert, és abban reménykedett, hogy reggelre megszűnik a fájdalom, de egész éjszaka nem tudott aludni, és a fájdalom még reggel is kínozta.
A fiatal mexikói nő, aki bolti eladóként dolgozott, másnap reggel bement ugyan munkába, de mivel a fájdalmai egyre erősebbek lettek, végül felhívta a barátját, Tonatiuh Gonzálezt, aki bevitte őt a kórházba.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
Amikor a kórházban kiderült, hogy babát vár, és mindjárt szülni fog, Vivian úgy érezte, az egész világ összeomlik körülötte. „Szülés közben tudtam meg, hogy terhes vagyok” – mondta. „Sokkolt a hír, több okból is – először is, hogy jól van-e a baba, és mihez fogok vele kezdeni, hiszen még soha nem volt dolgom kisbabákkal. Aggódtam amiatt is, mi mindent kell beszereznem, és abban a pillanatban az egész világom darabokra hullott.”
Elmesélte, hogy két nappal azelőtt kezdte rosszul érezni magát, de akkor még nem voltak olyan erős fájdalmai, és szombaton, aznap, amikor részt vett a barátja születésnapján, kezdetben egyáltalán nem is volt semmi baj.
„Este elmentem vacsorázni, és megünnepelni egy barátom születésnapját, de úgy döntöttem, hazamegyek, mert nagyon rosszul éreztem magamat. Fájdalmat éreztem a csípőmben és a hasamban, de nyilvánvalóan fogalmam sem volt róla, mitől, és éjfél körül mentem haza. Reggel kilencig nem tudtam elaludni, aztán vasárnap bementem munkába, de még mindig nagyon rosszul voltam.
Elmondtam a barátomnak, hogy már rengeteg gyógyszert bevettem és teát is ittam, de a fájdalom délután három felé csak még jobban felerősödött, és ekkor úgy döntötte, bejön értem, és bevisz a kórházba” – mesélte a fiatal nő.
Viviannak nagyon erős fájdalmai voltak, ezért az orvosok végül a császármetszés mellett döntöttek. Nem sokkal később megszületett a kisfia, Matías, de a szülők vegyes érzésekkel fogadták a babát.
„Nem is tudom, mit éreztem, amikor megláttam. Egyáltalán nem éreztem bánatot vagy ehhez hasonlót, de a barátom sokkot kapott. Nem tudom, mit gondolhatott, de azonnal intézkednie kellett, mert egyértelműen voltak dolgok, amikre szükségünk volt, és azt is ki kellett találnunk, hogy fizessük ki a kórházi kezelést. Majdnem egyik napról a másikra mindent át kellett szerveznie, és nagyon megijedt, de teljes mértékben megértettem” – mesélte Vivian, aki maga sem volt felkészülve az anyaságra.
A nő a TikTokon mesélte el a történetét. A videóban, amit már több mint 16 millióan láttak, különböző képeket és videófelvételeket mutat magáról, amint bulizik és iszik, és a képek mellé azt is odaírta, a terhesség hányadik hónapjában járt – bár akkoriban ezt még nem tudta. A videó végén egy közös képet is mutat a párjával, amin újszülött kisfiukkal láthatók.
A felhasználókat megosztotta a nem mindennapi történet, voltak, akik nem tudták elhinni, hogy egészen a szülés pillanatáig nem tudott a terhességéről, míg mások hasonló tapasztalatokról számoltak be a hozzászólásokban.
„Ez történt velem és az első lányommal, egészen addig a napig, amíg meg nem született, nem tudtam, hogy terhes vagyok, és minden hónapban megjött a menstruációm is” – írta az egyik hozzászóló. Egy másik pedig hozzátette: „Üdv a klubban! A 30. hétig nem tudtam, hogy ikreket várok, aztán a 34. héten megszülettek.”
Voltak, akik nem értették, hogy lehetséges, hogy nem vette észre a baba mozgását. Az egyik felhasználó azonban erre is magyarázatot adott: „Ez valójában elég gyakori. Vannak nők, akiknek nem nő meg a hasa, a magzat elhelyezkedése miatt nem érzik a rúgásokat sem, és olyan szerencsések, hogy semmilyen általános tünetet nem tapasztalnak.”
„Sokan nem hittek nekem, és azt gondolták, hogy ez lehetetlen, vagy hazugság” – mondta Vivian. „Eleinte nagyon nehéz volt, mivel nem volt tapasztalatom kisbabákkal, de idővel kezdtem belejönni a dologba. Ő a fiam és egyben életem szerelme. Őszintén szólva ez a legjobb és legváratlanabb dolog, ami valaha történt velem” – tette hozzá.