Barbara Cotton és Curtis Brewer szerelme az eltelt évek, a távolság és a körülményeik ellenére is erős maradt. Amikor 57 külön töltött év után újra felvették a kapcsolatot, végre összeházasodtak.
Barbara Cotton és Curtis Brewer még tinédzserként szerettek egymásba, de az érzéseik soha nem múltak el, annak ellenére, hogy külön utakon jártak az életben.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
Évekkel később, amikor újra egymásra találtak az interneten, még mindig ugyanúgy éreztek, és most végre együtt lehettek, ahogy arról mindig is álmodtak. Az egykori kamaszszerelem 2019-ben új fejezetéhez érkezett, és a hihetetlen történet sokakat meghatott.

Barbara Cotton és Curtis Brewer fiatal évei
Cotton és Brewer tinédzserként nagyon szerelmesek voltak egymásba. Egy régi fotón, ami az iskolai bálon készül róluk, egyértelműen látszik, mennyire boldogok voltak együtt.
Sajnos az iskola elvégzése után megszakadt a kapcsolatuk, és személyes problémáik miatt elszakadtak egymástól. Cotton elveszítette az édesanyját, és magára vállalta a felelősséget, hogy gondoskodjon öt fiatalabb testvéréről.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
Később Milwaukee-ba költözött, Brewer pedig továbbtanult, és hamarosan Tampa környékére költözött. A különválás ellenére soha nem feledkeztek meg egymásról, így a későbbi egymásra találás még érzelmesebb volt.
A viszontlátás
Miután 57 éven át teljesen különböző életet éltek, a Classmate.com oldalnak köszönhetően újra kapcsolatba kerültek egymással. Cotton volt az, aki felvette a kapcsolatot egykori barátjával, és a férfi gyorsan reagált. Rövid időn belül újraélesztették a románcot, és újra elkezdtek randevúzni.
„Megtalált engem a Classmate.com oldalon. Én pedig válaszoltam neki, nagyon gyorsan válaszoltam neki” – mesélte Brewer. Cotton pedig bevallotta, hogy soha, senki nem szerette őt úgy, mint tinédzserkori első szerelme.
„Senki sem szeretett annyira, mint Curtis. Ez egy olyan feltétel nélküli szerelem volt, amit senki más meg sem közelíthetett” – mesélte a nő.

Az eljegyzés
Néhány év randevúzása után Brewer összeszedte a bátorságát, hogy 2018. július 15-én megkérje szerelme kezét. A férfi elismerte, hogy nagyon izgult, és félt kimondani a „házasság” szót, de semmi sem téríthette el a szándékától. Amint Cotton meghallotta a lánykérés első szavait, azonnal igent mondott.
Néhány nappal szilveszter után házasodtak össze, egy meghitt szertartáson Wisconsinban, a barátok és családtagok jelenlétében.
A nagy napon Barbara gyönyörűen nézett ki hosszú, vörös ruhájában, és Curtis is nagyszerűen festett öltönyben. Cotton szerint Isten rendelte el a találkozásukat. Azt mondta:
„Tudjuk, hogy Isten rendelete el, hogy így történjen. Senki más nem tervezhette el ezt így. Tudjuk, hogy ennek így kellett lennie.”
A boldog jövő
Az esküvőt követően a pár bejelentette, hogy utazgatni szeretnének közösen. Elkezdtek félretenni egy lakókocsira, és a barátaik még egy GoFundMe oldalt is létrehoztak a részükre.
A történetüket a családi barátok által létrehozott oldalon osztották meg. A részletekből az is kiderül, hogy a sok távol töltött év után egyáltalán nem volt nehéz újraéleszteni a szikrát.
„2018. július 15-én eljegyezték egymást! Még mindig nehezen tudják elhinni, hogy együtt vannak, és hamarosan egybekelnek” – állt a weboldalon.
Egy interjú is készült velük, aminek során a szerelmesek végig fogták egymás kezét, és láthatóan odáig voltak egymásért. Cotton bevallotta, hogy fiatalabb korukban csodálta jóképű és jó testalkatú férjét.
Elővett egy bekeretezett fényképet az iskolai bálról, és elmondta, hogy Brewer még mindig ugyanaz a kedves férfi, aki akkor volt, bár nem olyan magas, mint korábban gondolta.
Remélhetőleg még sok boldog évet tölthetnek együtt házaspárként, és számos közös kalandban lehet részük.