Nem kellemes egy olyan lakóközösségben élni, ahol a szomszédok nem tisztelik a másik magánszféráját, és kizárólag csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Mindenkivel megesik, hogy kirúg néha a hámból, de az állandó rendzavarás előbb-utóbb konfrontációra kényszeríti az embert.
Bár senki sem vágyik arra, hogy összevesszen a szomszédjával, adódnak alkalmak, amikor egyszerűen nincs más kiút.
Egy névtelenségbe burkolózó lakó például a Reddit-en öntötte szavakba a panaszát, miszerint képtelen közös nevezőre jutnia a zajongó szomszédjával, ráadásul a csendháborítók nem maguk a felnőttek, hanem a kiskorú gyerekeik, akik olykor éjszakába nyúlóan is hangoskodnak – az hírt róla a Mirror.co.uk.
A kétségbeesett lakó magatehetetlennek érzi magát, és már nem bírja elviselni a szülők felelőtlen hozzáállását, ezért a közösségi platform felhasználóitól kér segítséget. Azt állítja, már minden békés módon megpróbálták rávenni a szomszédokat, hogy csendesedjenek el, az udvarias üzenettől kezdve az ajtón át a barátságos beszélgetésekig. De semmi sem használ.
A „démoni” gyerekek a szüleik szeme fényei, ezért gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, és semmilyen erkölcsi szabály vagy jóérzés nincs rájuk hatással – már ha egyáltalán kapnak effajta nevelést.
„Megértem, hogy a gyerekeknek játszaniuk és rohangálniuk kell. De 10 órán keresztül? Ezt nem én találom ki, tanácsra van szükségem, a szomszédomnak két gyereke van, akik egész nap nem hagyják abba a rohangálást, a dörömbölést, a bútorok rángatását. Én csak öt percet szeretnék zaj nélkül. Beszéltem a főbérlővel, beszéltem mindenkivel, kivéve a rendőrséget, és nem tudom, mit mondjak nekik. Néha hajnali egyig fennmaradnak” – fakadt ki a lakó.
A hozzászólók többsége megdöbbent azon, hogy a gyerekek ilyen későig ébren vannak, sokan pedig nem értették, mit csinálhatnak addig a szüleik? Egy személy ezt írta: „a gyerekek este 7-8 órakor ágyban szoktak lenni. Régen a szülők élvezték a nyugalmat és a csendet, miután lefektették a gyerekeiket. A szülők ma már nem értékelik a nyugalmat és a csendet?”.
„Három gyerekem van, és semmiképpen sem engedném, hogy ennyi zajt csapjanak. Egy kisgyereket nem igazán lehet irányítani. De a háromévesnél idősebb gyerekeknek megfelelő fegyelemre és rutinra van szükségük” – írta egy másik hozzászóló.
Egy harmadik így vélekedett: „Este 10 óra után nincs csend és nyugalom? Hívd a rendőrséget”.