Anjelica Huston amerikai színésznő, rendező és modell, aki leginkább az Addams Family Morticia Addamseként vált ismertté, nemrég elárulta, hogy néhány évvel ezelőtt szembe kellett néznie a rákkal.
A 73 éves színésznő most először beszélt 2019-es komoly rákbetegségéről, amelyet közvetlenül a harmadik John Wick film bemutatója után fedeztek fel nála.
„Az egy nagyon komoly pillanat volt számomra” – mondta a színésznő a People-nek, hozzátéve, hogy két évvel később nyilvánították gyógyultnak. „Sikerült túlélnem, és büszke vagyok magamra.”
„Nagy sokként ért, de tudatosította bennem, hogy mit nem szabad tennem. Az egyik ilyen dolog az volt, hogy túl komolyan veszem az életet. Így most, amikor lehetőség adódik rá, nevetek, és igyekszem nem nagy ügyet csinálni a dolgokból” – reflektált a tapasztalataira Huston.
Miután hat éven át titokban tartotta a diagnózisát, a színésznő most úgy döntött, mégis beszél róla, abban a reményben, hogy ezzel másoknak is segíthet.
Véleménye szerint „nagyon sokat segít, ha beszélünk róla, ha nyilvánosságra hozzuk, és ha megünnepeljük azt a tényt, ha valaki felépült.”
A színésznő egyébként azt mondja, nem tudja elképzelni, hogy abbahagyja a munkát, és nyugdíjba vonuljon.
Anjelica Huston legutóbb a BBC Towards Zero című minisorozatában szerepelt, ami Agatha Christie azonos című, 1944-ben megjelent klasszikus regénye alapján készült.