Egy Dontella nevű kétgyerekes édesanya fontosnak tartja, hogy már nagyon fiatal korban megtanítsa a gyerekinek a pénz valódi értékét, és szerinte ezt nem lehet elég korán elkezdeni, mivel a gyerekek jóval többet megértenek, mint azt a legtöbb felnőtt gondolná.
Az édesanya, aki jelenleg a harmadik gyerekét várja, egy TikTok-videóban fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját.
„Amikor az emberek azt mondják, hogy a gyerekek nem értik meg a dolgokat fiatal koruktól kezdve, vagy nem képesek megérteni az összetett dolgokat, akkor ez egy kiváltságos szempontból indulnak ki” – magyarázta, hozzátéve, hogy a bevándorló szülők gyerekei gyakran sokkal inkább tisztában vannak néhány jogi kérdéssel, valamint a banki ügyintézés részleteivel, mivel előfordul, hogy nekik kell fordítaniuk a szüleiknek, mert sokszor jobban beszélnek angolul.
Bár természetesen elismerte, hogy ez egy szélsőséges példa, azt is hozzátette, hogy saját tapasztalatból beszél. „Mint olyan valaki, akit bevándorló gyereknek tekinthetünk, első kézből tudom, hogy amikor pénzről volt szó, elég korán megértettem a dolgokat” – mondta.
Dontella éppen ezért szeretné, ha a saját gyerekei is már fiatalon megértenék a pénz értékét, ezért 7 éves fiát már el is kezdte hozzászoktatni ehhez.
@proud..weirdos How would you expect a 18 or 21 year old to understand how to manage their money if they have never been taught first hand how to or allowed them to manage some of their own money as kids. I’m sure we all know adults walking around who are terrible with money and a lot of the time if you speak to those adults it’s because they were never given the opportunity to manage any amount of money for themselves before becoming an adult. Kids are much smarter than we think and by assuming they are too young to understand something is an insult to them and a disadvantage to their future #moneylessons #money101 ♬ original sound – Donatella
„Megtanítottuk neki, ezért tudja, hogyan kell pénzt keresni, házimunkát végez, saját maga keresi a pénzét, saját megtakarításai vannak” – magyarázta rendszerét az édesanya. „Ha valamit nagyon-nagyon meg akar venni, akkor a saját pénzéből megteheti. De ehhez meg kell értenie, hogy ennek hány százaléka az ő teljes pénze, hogy megéri-e neki, és így tovább.”
Az édesanya szerint a fia egy iskolai eseményen nemrég bebizonyította, hogy nagyon is megértette a leckét, és jól tud bánni a pénzével.
Donatella elmondta, hogy a fia 5 fontot kapott, hogy részt vehessen egy iskolai eseményen, ahol a diákok tollakat és más kisebb tárgyakat vásárolhattak. Az egyik barátja elfelejtett pénzt vinni, ezért a fiú 1 fontot adott neki a saját pénzéből, hogy ő is vehessen valamit az árverésen.
A nő elmondta, hogy rendkívül büszke a fiára, mivel szerinte ez a gesztus arról árulkodik, hogy tisztában van a pénz értékével, és nem érzett késztetést arra, hogy egyedül költse el az egészet, hanem felelősségteljes módon bánt vele, és még egy barátjának is segített.
„Ezért van az, hogy a mi háztartásunkban mindig is nagy szószólói voltunk annak, hogy megtanítsuk a gyerekeinket a pénz értékére, és pénzt adjunk nekik, hogy megtanulják, hogyan kell költeni, és megértsék, mit jelent a pénz” – összegezte az édesanya.