A diákok a lehető legkedvesebb ajándékkal lepték meg az egyik tanárukat.
A 31 éves Julio Castro Santa Clarita Valley-ben él, és a YULA Boys High Schoolban tanít. Hogy időben érkezzen, minden reggel 4:30-kor ébred, és naponta négy órát ingázik robogóval és busszal, hogy eljusson az iskolába, majd pedig haza.
Sokszor csak este fél 10 körül ér haza, és így nem tud időt tölteni három kisgyerekével, akik addigra már ágyban vannak.
„Még így is mindig gondoskodik arról, hogy a diákoknak szentelje az idejét” – mondta Joshua Gerendash, egy diák, aki véletlenül észrevette, hogy Castro autókat keresgél az interneten, mivel egy saját autó jelentősen megkönnyítette volna az életét.
„Kihagyja az ebédszünetet, hogy segítsen egy-egy diáknak, és az órák végeztével is hajlandó maradni. Azoknak a diákoknak is segít, akik nem is járnak az órájára. Valóban elkötelezett a jövőnk iránt” – tette hozzá a diák, aki, hogy kifejezze a háláját, elhatározta, hogy meglepi a tanárt egy autóval.

Egy hónapokig tartó adománygyűjtő kampány után Castro diákjai több mint 30 ezer dollárt gyűjtöttek össze, és vásároltak neki egy 2019-es Mazda CX-3-ast. De ez még nem minden. Az autó mellé egy évi benzinköltségét is fedezték, és kifizették az autó biztosítását is.
„Nagyon meglepődtem. Különlegesnek érzem magamat. Szóval köszönöm tanítványaimnak. Ők is olyanok, mintha a gyerekeim lennének. Most, hogy van egy autóm, minden reggel elviszem a gyerekeimet az iskolába. Aztán bejövök munkába, és mivel marad még egy kis időm, azt arra fordíthatom, hogy megtervezzem az óráimat. Hazafelé még így is elég rossz a forgalom, de hazaérek vacsorára” – mondta Julio Castro.
„Meg fogja találni a módját, hogy visszafizesse” – mondta Charlie Leeds, az egyik végzős diák, aki részt vett a gyűjtésben.
„Megtanítottak minket bizonyos értékekre, például az empátiára, és arra, hogy úgy bánjunk az embertársainkkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Mr. Castro ennek a megtestesítője. Ezzel az autóval, ezzel az új lehetőséggel csak egyre több módot talál majd arra, hogy segítsen a körülötte lévő embereknek” – tette hozzá a diák.
