Benjamin Jacob Brown floridai plasztikai sebészt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják felesége, Hillary Ellington Brown halála miatt. A férfit több mint 6 hónappal felesége halála után tartóztatták le, 2024 júniusában. Az eset 2023. november 21-én történt.
Brown aznap több beavatkozást is végzett a feleségén, többek között például egy zsírleszívást, de a nő szívmegállást szenvedett a műtőasztalon. Amikor a mentősök megérkeztek a plasztikai sebész rendelőjébe, a nőnek már megállt a szíve, és azonnal kórházba szállították, ahol lélegeztető gépre helyezték, de nem tudták megmenteni, és egy héttel később, november 28-án elhunyt – írja a Mirror.
Megállapították, hogy Hillary a lidokain-mérgezés jeleit mutatta, de a férje figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető jeleket, folytatta a tervezett beavatkozásokat, és csak akkor hívta a mentőket, amikor a felesége már nem volt magánál.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a beavatkozások előtt Hillary saját maga készítette elő az érzéstelenítést, annak ellenére, hogy semmilyen szakképesítése nem volt, ráadásul előzőleg több különböző tablettát is bevett, többek között diazepámot. Amikor Hillary bement a műtőbe, a férje további érzéstelenítőt adott neki.
A nő egy ponton homályos látásra panaszkodott, és azt mondta, narancssárga színt lát, valamint izomrángásai voltak – amik mind a gyógyszermérgezés tünetei, de a férje ennek ellenére folytatta a lidokain injekció beadását felesége arcába.
Miközben Brown zsírleszívást végzett a felesége karján, a rángások rosszabbodtak, végül pedig görcsrohamot kapott. Ezen a ponton az előírások értelmében az orvosnak azonnal reagálnia kellett volna, hogy a beteg sürgősségi ellátást kaphasson, de amikor egy asszisztens megkérdezte, hívja-e a mentőket, nemet mondott.
Brown állítólag kiabált a személyzettel, amikor azt kérdezték, milyen gyógyszert kapott a felesége, és csak 10-20 perc elteltével szólt az asszisztensének, hogy hívjon mentőt.
Hillary már nem tért magához, és később megállapították, hogy halálának oka lidokain-mérgezéssel kapcsolatos komplikáció volt. Az orvosi bizottság megállapította Brown gondatlanságát.
Hillary édesapja, Marty Ellington szerint Brown letartóztatása megkönnyebbülés volt a számára.
„Az egója és arroganciája háttérbe szorította az igényt, hogy segítséget hívjon, ami meghosszabbította azt az időt, amíg Hillary agya nem jutott oxigénhez, és végül a halálát okozta. Ben Brown elvette az unokáimtól az édesanyjukat, az egyetlen lányomat és a legfényesebb csillagunkat” – nyilatkozta.