Egy férfi heves reakciókat váltott ki a közösségi médiában, miután azt állította, hogy szerinte otthonmaradó anyának lenni nem munka, hanem kiváltság – különösen az olyan egyedülálló anyákhoz hasonlítva, akik közben teljes állásban dolgoznak is.
Jared, egy szingli férfi, akinek nincsenek gyerekei, egy TikTok videóban osztotta meg népszerűtlen véleményét, amiért többen is támadták őt a közösségi oldalon.
„Otthonülő anyának lenni egyáltalán nem munka. Ez egy kiváltság” – jelenti ki a férfi a videóban. „Elég kiváltságos vagy ahhoz, hogy otthon maradj, mert van valaki, aki olyan életet biztosít a számodra, ami lehetővé teszi ezt” – folytatta.
Ahhoz hasonlította az otthonmaradó anyák helyzetét, mint amikor ő négy hónapig munka nélkül maradt, és azt mondta, „hihetetlenül könnyűnk” találta, hogy ez idő alatt gondoskodjon a háztartásról.
„Az összes napi feladatot, ami egy háztartásban felmerül, percek alatt el tudom végezni, és ezen kívül csak annyit kell tenned, hogy vigyázol a gyerekeidre, akik, ha elérnek egy bizonyos kort, nagyjából saját magukra vigyáznak” – érvelt.
Azt is hangsúlyozta, hogy amikor a szerepek felcserélősnek, és az apák maradnak otthon a gyerekeik mellett, gyakran lustának tartják őket, miközben szerinte a nők ok nélkül panaszkodnak arra, hogy otthonmaradó anyának lenni a világ legnehezebb feladata.
„Magyarázza ezt meg nekem valaki. Nem az otthonmaradó anyákat kritizálom, nagyon tisztelem őket, és őszintén úgy gondolom, hogy a világnak több ilyen anyára lenne szüksége. De nem állíthatják, hogy ez egy teljes munkaidős állás, mert van valaki mellettük, akinek tényleg van egy teljes munkaidős állása, és gondoskodik róluk” – állította a videóban.
Más felhasználók kritizálták a véleményét, és rámutattak, hogy otthonülő anyának lenni sokkal nehezebb, mint gondolná.
Az egyik válaszadó ugyanakkor azt is a szemére vetette, hogy nincs semmilyen alapja az összehasonlításának – az ő 4 hónapos munkanélkülisége és az otthonmaradó anyák helyzete ugyanis távolról sem ugyanaz. Hozzátette, hogy mivel Jared egyedülálló, és nincsenek gyerekei, nincs tisztában azzal, mennyire időigényes és kimerítő az otthonmaradó szülő szerepe.
Egy másik, Brent nevű TikToker, elmagyarázta, hogy az otthonmaradó szülők lemondanak több ezer dollárnyi jövedelemről, ráadásul sokan úgy gondolják, a munkájuk nem olyan értékes, mint a teljes munkaidőben dolgozó szülőké. Ha azonban a gyerekgondozásért kapott összeg magasabb lenne, több szülő döntene úgy, hogy nem megy vissza dolgozni, ami a munkaerőpiac kárára lenne.
„A valódi áldozat, amit az otthonmaradó szülő hoz, körülbelül 500 000 dollárnyi jövedelem. Az otthonmaradás nem azért nem megfizetett, mert ez egy kiváltság, hanem azért, mert nem engedhetnénk meg magunknak, ha nem így lenne” – magyarázta Brent.
Sokak számára nehéz lehet felfogni, hogy az otthonmaradás mennyire megterhelő, különösen a nők számára. Egy több mint 60 ezer amerikai nő körében végzett felmérés szerint az otthon maradó anyák nagyobb arányban tapasztaltak depressziót, szomorúságot, stresszt és dühöt, mint a dolgozó anyák. Ez egy éjjel-nappal tartó kötelesség, és nem lehet egyszerűen abbahagyni egy megszabott munkaidő lejártával.
Ennek ellenére nincs értelme összehasonlítani a dolgozó anyák és az otthon maradó anyák helyzetét, mivel minden helyzet egyedi, és nincsenek győztesek vagy vesztesek.