Amikor Jacquelyn Smith és Rocky Stoutenburgh kapcsolata napvilágot látott szkeptikusok ezrei támadták a lányt mondván, ha Rocky egy átlagos srác lenne, biztos nem jött volna össze vele.
A pár még 2017-ben találkozott az online térben, de a közöttük lévő szikra már akkor is tapintható volt, annak ellenére, hogy Rocky súlyosan mozgássérült. Ezért is lepte meg az embereket olyannyira Jacquelyn választása, hiszen a legtöbben csak annyit láttak, hogy a lány egy sikeres, ám deréktól lefele teljesen lebénult férfi mellett mutatkozik.
A 36 éves Rocky komoly karriert futott be a közösségi felületeken, így a közvélemény rögvest el is könyvelte, hogy Jacquelyn biztosan csak a pénzére és a hírnévre pályázik.
Az idő azonban őket igazolta, ugyanis a pár idén ünnepli az 5. évfordulóját, sőt augusztusban már az eljegyzés is megtörtént kettejük között.
A jelenlegi rózsaszín felhő ellenére Jacquelynnek még a mai napig is folyamatosan védenie kell magát az internetes trollokkal szemben, akik nem győzik ráerőltetni az aranyásó szerepét.
Rocky valóban fényűző életet él, hiszen gamer pályafutása szép ívet futott be.
„Sokszor bánt a dolog” – kezdi el mesélni Jacquelyn, hogy milyen brutálisan bánnak vele az emberek. „Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy rendszeresen csalom Rockyt.”
A szintén gamerként tevékenykedő lány azonban olyannyira szerelmes élete párjába, hogy még a szülőhazáját is képes volt elhagyni azért, hogy Michiganbe költözhessen, Rockyhoz.
„Amikor ideköltöztem, még nem gondoltam volna, hogy mindez ilyen gyorsan meg fog történni” – vallotta be a lány.
„Öt éve még nem is álmodtam volna arról, hogy ezzel a fantasztikus emberrel hoz össze a sors. A mi történetünk is tele van hullámvölgyekkel és magasságokkal, de ma a közösen eltöltött 5 évünket ünnepeljük.
Rocky egy nagyszerű ember, és az öt év alatt mindketten sokat fejlődtünk. Már alig várom, hogy mit tartogat számunkra a következő 5 év” – mondta a nő.
Amit pedig azoknak az embereknek üzennék, akik folyamatosan csak ítélkeznek felettem, az nem más, hogy végre törődjenek a saját dolgukkal. Anyám mindig azt mondta, hogy ha jót nem tudsz mondani, inkább maradj csöndben” – összegzi gondolatait a lány, akiről valóságosan süt az igaz szerelem.