KezdőlapKiemeltAz eset, ami megdöbbentette az orvosokat: a nő, aki 4 lábbal született

Az eset, ami megdöbbentette az orvosokat: a nő, aki 4 lábbal született

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Első ránézésre Josephine Myrtle Corbin teljesen átlagos nőnek tűnt. Ha azonban valaki egy kicsit jobban szemügyre vette, láthatta, hogy valami nem volt rendjén vele. Josephine Myrtle Corbin 1868-ban született az Egyesült Államokban, Tennessee államban egy furcsa rendellenességgel – a dipygus következtében két medencéje és négy lába volt.

A két belső lábát tudta ugyan mozgatni, de ezek jóval rövidebbek voltak, így járni nem tudott rajtuk. Az orvosok eredetileg azt gondolták, hogy a furcsa rendellenesség egy, még a méhben elhalt ikertestvér miatt alakulhatott ki, de nem így történt. A méhen belüli fejlődés során a medencéje a középvonal mentén kettévált, és ennek eredményeképpen fejlődött ki a két pár láb.

Myrtle Corbin és a dipygus

Az orvosok nem tudták megfejteni, mi lehetett a rendellenesség oka. Nem találtak semmilyen genetikai rendellenességet, a születése körül sem volt semmi rendellenes vagy furcsa.

Sőt mi több, Myrtle-nek volt négy teljesen egészséges testvére, ami azt bizonyítja, hogy a betegsége nem genetikai eredetű volt.

Annak ellenére, hogy négy lába volt, Myrtle minden más szempontból teljesen átlagos nő volt. Egy cikk, ami a British Medical Journal szaklapban jelent meg róla 1889-ben, gyönyörű nőnek írta le, világos bőrrel, göndör hajfürtökkel és kék szemekkel.

Az eset, ami megdöbbentette az orvosokat: a nő, aki 4 lábbal született



13 éves korában Myrtle Corbin csatlakozott egy cirkuszhoz

Myrtle Corbin 13 éves korában egész Amerikában ismertté vált, amikor csatlakozott a Barnum cirkuszhoz. Amikor először megjelent a színpadon, látszólag semmi furcsa nem volt rajta. Attól eltekintve, hogy a csípői szokatlanul szélesek voltak, és a jobb lábával egy kicsit furcsán lépett, Myrtle csinos lány volt. De amikor felemelte a szoknyáját, a közönségnek még a lélegzete is elállt.

Myrtle népszerűsége gyorsan nőtt, és hamarosan már 450 dollárt keresett hetente – ami akkoriban nagy összegnek számított.

Hatalmas sikere miatt más cirkuszok is megkísérelték utánozni a produkcióját, de nem minden sarkon találni négy lábbal született nőket, így végül csaláshoz folyamodtak, és bár egy ponton fellépett egy másik „négylábú nő” is, az egész tulajdonképpen csak trükk volt.

Házassága James Clinton Bicknell orvossal

19 éves korában Myrtle feleségül ment James Clinton Bicknellhez. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy Myrtle otthagyja a cirkuszt, hogy egy új, csendesebb életet kezdhessenek együtt, ezzel is bizonyítva, hogy nem a pénzéért vette feleségül.

Az eset, ami megdöbbentette az orvosokat: a nő, aki 4 lábbal született

Néhány hónapja voltak házasok, amikor Myrtle felkeresett egy orvost, Lewis Whaley-t, mivel fájdalmat érzett a bal oldalában, és más aggasztó tünetei is voltak. Szerencsére azonban nem volt beteg. Dr. Whaley közölte vele, hogy két méhe van, és ezek közül a balban egy magzat növekedett.

Első terhessége sajnos vetéléssel végződött, de később négy, teljesen egészséges gyereke született: Nancy Estelle, Francis Clinton, Ruby és Lillian.

Mivel a család anyagi helyzete nem volt túl fényes, Myrtle Corbin később újra fellépett, és újabb öt éven át (1910-től 1915-ig) milliókat szórakoztatott.

1928-ban Myrtle egy fertőző bőrbetegséggel, az orbánccal betegedett meg, amit egy Streptococcus baktériumtörzs okoz. A betegségre napjainkban már létezik gyógymód, akkor azonban még nem volt.

Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy diagnosztizálták nála a betegséget, 1928. május 6-án, Josephine Myrtle Corbin-Bicknell meghalt.

A család kérésére vasbeton sírba temették, hogy az esetleges sírrablók ne férhessenek hozzá a holttesthez. Abban az időben ő volt az egyetlen négy lábbal született nő.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet