Először jön a szerelem, aztán a házasság, majd a tanú szerelmet vall a menyasszonynak az esküvőn, és „ellopja” őt a vőlegénytől?
Nos, a 32 éves Desiree White esetében pontosan ez történt. A nő elvált a férjétől, és végül feleségül ment a saját és egykori férje legjobb barátjához, aki tanú volt az esküvőjükön. Bryant az esküvői beszédében vallott szerelmet a menyasszonynak.
„Azt mondta: Emlékszem, amikor először megláttam Desiree-t, azonnal beleszerettem. Tudtam, hogy azt akarom, hogy az enyém legyen. Azt hiszem, ő a leggyönyörűbb ember, akit valaha láttam” – mesélte az illinois-i White Bryant 2010-es beszédéről.
„Azt mondta: Ő a legjobb ember, akivel valaha találkoztam. Soha nem találkoztam hozzá hasonlóval. Aztán megtudtam, hogy már van barátja, és arra gondoltam, hogy ki kell találnom a módját, hogy megszerezzem, de aztán találkoztam a férfival (White volt férjével) és barátok lettünk” – idézett a nő a beszédből.
White és a volt férje egymás mellett ültek az esküvőn, miközben Bryant kiöntötte a szívét előttük és a 200 vendég előtt.

„Bryant ezután csak annyi mondott: Szeretlek titeket – gratulálok. Ezzel vége is volt” – mesélte White, hozzátéve, hogy elvörösödött szégyenében a férfi vallomása után. A beszéd után kínos csend következett. „Mindenki zavartan nevetgélt, aztán elcsendesedett” – emlékezett vissza a nő.
Őt magát összezavarta Bryant vallomása, hiszen évek óta barátok voltak, de soha nem volt köztük ennél több.
„Bryant és én a középiskolában ismerkedtünk meg. Akkoriban volt barátom, és emiatt nem nagyon akartam másokkal beszélgetni” – mesélte.
Amikor mutatott egy képet akkori barátjáról, Bryant felismerte őt – egyszerre volt ebédszünetük – és ezután szoros barátság alakult ki hármójuk között.
„Bryant és a volt férjem a legjobb barátok lettek, és mindent együtt csináltak” – mondta White, hangsúlyozva, hogy akkoriban nem táplált semmilyen romantikus érzést mostani férje iránt.
„Sokszor szerveztem randit Bryantnek más nőkkel. Duplarandikra jártunk, és mindig azt mondom az embereknek, hogy soha nem randiztam volna azzal a férfival, aki akkoriban volt. Fel kellett nőnie. Akkoriban még nem úgy tekintettem rá, mint most” – magyarázta.

De White élénken emlékszik a pillanatra, amikor Bryant meglátta őt a menyasszonyi ruhájában az esküvője napján. „Bryant bejött a szüleim házába, megdermedt, és csak bámult rám. Megkérdeztem tőle, mi a helyzet. Azt mondta, gyönyörű vagyok. Azelőtt még soha nem nézett így rám” – idézte fel a nő.
De bármilyen imádat csillogott is Bryant tekintetében, White aznap férjhez ment. A férfi pedig berúgott, és részegen szerelmet vallott a beszédében.
De nem állt meg a kínos beszédnél. Később, miközben a menyasszonnyal táncolt, megkérdezte tőle: „Miért nem adtál nekem soha egy esélyt? Mindig vigyáztam volna rád.”
„Megkérdeztem, mire gondol, és azt mondta: „Semmire. Szeretlek titeket.” – emlékezett vissza White. „Ezután elhallgatott.”
Az esküvő után a nő abban reménykedett, hogy félreértette Bryant szavait, és igyekezett megfeledkezni a vallomásáról. „Biztos voltam benne, hogy csak azért mondta mindezt, mert részeg és magányos volt. Tudtam, hogy az addigi kapcsolatai nem igazán működtek, és néha a fölösleges harmadiknak érezte magát mellettünk” – magyarázta.
Alig egy évvel később azonban a nő házassága megromlott, és hamarosan elvált a férjétől. „Amikor a volt párommal szakítottunk és elváltunk, depressziós voltam, és elzárkóztam a világtól. Egyszerűen csak nem akartam erőfeszítést tenni semmiért” – mesélte. Bryant végig mellette volt abban az időszakban, és támogatta. „Megkért, hogy együnk együtt valamit, vagy csak legyünk együtt, nézzünk valamit a tévében. Megpróbált ott lenni mellettem.”
Aztán White legnagyobb meglepetésére egy napon megcsókolták egymást, és ő rájött, hogy többet érez a férfi iránt barátságnál. „A semmiből jött. Amikor megcsókolt, nem állítottam le, és visszacsókoltam. Megdöbbentem, milyen jó volt a csók. Jó érzés volt és természetes.”
White egy éven belül teherbe esett első fiukkal, a most 9 éves Sawyerrel, és 2012-ben összeházasodtak.
„Mindig is barátok voltunk, de miután romantikus kapcsolatba kezdtünk, azt éreztem, hogy semmi sem lehet túl nehéz, mert ott vagyunk egymásnak” – mondta, hozzátéve, hogy most Bryant feleségeként és négy fiuk édesanyjaként, az élete egy valóra vált álom.
„Szeretünk szülők lenni. A húszéves Desiree nem gondolta volna, hogy négy gyerek anyja lesz. Akkoriban elképzelni sem tudtam volna, hogy olyan lesz az életem, mint most” – mondta a nő.
